Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Szilárdfy Zoltán: Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében
Szilárd fy Z.: Kegyképtípusok u pestisjárványok történetében 213 Archaikus népi imádságainkban hathatós erőt jelentő motívumként fordul elő „Krisztus Urunknak három csöpp vére" mellett „Boldogasszonynak három csöpp teje". Bagó Mártonnál Budán 187 l-ben nyomtatott ponyva-lapon találtuk meg a középkori kódexeinkben már föllelhető búcsús népdallá vált „Mária tagjainak dicséretében": Üdvözlégy Máriának szelídséges melle, A kis Jézus fejének kedves nyugvóhelye. Üdvözlégy Máriának drága két emlője Melyből tápláltatott menny s föld teremtője. Üdvözlégy Máriának mézzel folyó teje, Melyet mennyből árasztott a Szentlélek ereje. Az egyik legrégibb adat Mária-tejének gyógyító hatásáról a Chartresben őrzött tejereklyéhez kapcsolódik, miszerint a város püspökét Szent Fulberte (+1028) egyszer súlyos betegségében Szűz Mária meglátogatta, s a beteg püspök láztól cserepes ajkát és kiszáradt nyelvét tejével felüdítette. Ugyanez a gyógyítás motívum tér vissza a XII. század elején is a „ De Mñaçųlis B. Mariae" c. kéziratban. Az elbeszélés „De monacho, cuius ulcera virgo beata lacte suo rigavit — Arról a barátról, akinek a sebét a boldogságos Szűz tejével megnedvesítette'''' címmel egy Máriát különösképpen tisztelő szerzetesről szól, aki megbetegedik, a torka kívül-belül úgy megdagad, hogy sem enni, sem inni nem tud, s valósággal halálra válik. Láz is gyötri. Társai azt hiszik, hogy már elérkezett az utolsó óra. Összegyűlnek körülötte, a szentségekkel megerősítik és mondják mellette a haldokló lélekajánló imádságait, majd zsoltárokat énekelnek. A barátnak fennakad már a szeme is és halálsárgára válik, tagjai pedig lassan már kihűlnek. A koporsóját is hozzák, a belehintett hamura a csuháját terítik, hogy áttegyék és hogy ott lehelje ki a lelkét. Amint hangos szóval siratják — anélkül, hogy a többiek észrevennék — nagy csoda történik. Mária meghallja, hogy tisztelő híve utolsókat sóhajt, lejön hozzá az égből, hófehér ruhában, odaül az ágya szélére, majd megszólítja a haldoklót: — Édes fiam, mit gyötrődől? Kegyetlenség volna, hogy ha megindultság nélkül nézném kínjaidat. Fiamnak is nekem is oly híven szolgáltál, ezért eljöttem, hogy segítsek rajtad. Ne félj semmit, csak bízzál bennem, minden bajod jóra fordul. Ezután tejet nyomott ki melléből s azzal kente meg a barát nyakán lévő daganatot, majd így szólt hozzá: Legyen ez a jutalmad hűséges szolgálatodért, amit tiszteletemre tettél. Most csak ezt teszem érted, később az örök élet boldogságában is részesítelek. Mert akik fiamnak és nekem szolgálnak, megkapják jutalmukat és osztályrészük lesz az örök üdvösség. E szavak után Mária eltűnt. Se jönni, se csodát tenni, sem távozni nem látta egy se az ott lamentáló szerzetesek közül. A haldokló barátot a csoda magához térítette és lassan visszahozta az életre. Felemelte fejét, fölkelt az ágyról és ujjongva beszélte el társainak: Itt volt a dicsőség Királynéja s engem szolgáját személyesen megsegített. 1 8 Nézetünk szerint az idézett legendában találhatjuk meg a Szoptató Madonna pestistől védő jellegének gyökerét és a Mária-teje kultusznak mint a mirigyhalál lelki praeservatumának irodalmi eredetét, tekintettel az itt szereplő tejjel gyógyított daganat és a bubó-pestisre jellemző bőrduzzanatok párhuzamára, hiszen az eperjesi patikáriusnak, Weber Jánosnak „Amų e ųrn, az-az: Rövid és szükséges oktatás a Döghalálról" 16451 8 Migne: Patrologia Latina. Tom. 156, 1044 — 47. Vö, Simonidesz i. m. 178-179.
