Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Gémes Balázs: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon

Gémes B.: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon 19' megfigyelésen és eltanuláson alapuló hagyományos tapasztalati művelet; ezeknek feltárása nem annyira a néprajz, mint inkább az orvostörténet keretébe tartozik. A néprajzot inkább azok a mágikus eszközök és varázsló müveletek érdeklik, amelyeket a néplélek teremtett meg, a betegek és a természet- s emberfeletti világ közt létrehozott titokzatos kapcsolattal. S itt bizonyos körforgás tapasztalható: az ősnépi eljárás előbb az ösvallások papjainak és tudósainak, majd az egyháznak és a gyógyító barçitoknak, aztán a középkori orvosoknak, innen kéziratos recepteken, a csíziókon, kalendáriumokon és könyveken át az udvarházak nagyasszonyainak a kezébe került s végül új vonásokkal, főleg a megnemértés és félreértés útján új misztikus járulékokkal bővülve ismét visszatért a néphez. "

1

9 Megítélésünk szerint ez az álláspont így elfogadhatatlan, és mindenképp visszalépést jelent Vajkai véleményéhez képest, aki rámutatott: „A népi orvoslás betegségekkel és gyógymódokkal foglalkozik, ezért nem korlátozódik kizárólag hiedelmekre, de az is helytelen, ha a gyógyeljárásban mindig az ésszerűséget, a tapasztalati magvat keresik. Bár Szeñdreÿ Zsigmond meghatározásában közelebbről nem jelöli meg a népi orvoslás anyagát, de az ahhoz fűzött soraiban a helyes megfigyelésen és eltanuláson alapuló hagyományos tapasztalati műveletek feltárását az orvostörténet körébe utalja, szerinte a néprajzot inkább a néplélek teremtette mágikus eszközök és varázsoló műveletek érdeklik. Mi mind a kettőt a népi orvoslás körébe tartozónak tartjuk, egyrészt, mert a tiszta kettéválasztás mindeddig nem sikerült, másrészt, mert minden mozdulatot, lappangjon bár mögötte akármilyen rejtélyes lelki folyamat vagy közvetlen tapasztalat, a népre jellemzőnek tartunk. A kutatás szempontjából a hagyományosság sem döntő faktor, mert meglehet, hogy a teljesen friss, ma felbukkant eljárásból következtetni tudunk a hagyományos műveletek lelki indítékára. A népi orvoslás anyaga tehát, ha kevés is benne a tapasztalat, nem kizárólag „babonđ". A mai mozaikszerűen összetett népi műveltségre épp ez a hasonlóan vegyes összetételű népi orvosló mód a jellemző, a ráolvasás és az aszpirin egyidejű alkalmazása. Végeredményben mindez nem a népi orvoslás kizárólagos problémája, bővebb feltárása az általános néphit, néplélektan kérdéseihez tartozik. A szűkebb értelemben vett népi orvoslás szellemében. alapelveiben különbözik a hivatalos orvostudománytól, ezt a szellemet azonban csak az egységes, teljes népi szemlélet ismeretének birtokában érthetjük meg. Bár a népi orvoslás egyformán tekinthető a néprajz és az általános orvostörténet alfejezetének, legalább elvben el kell határolni az orvostörténettől. Anyagát tekintve határvonal ugyan a kettő közt alig húzható, de a mód alapján, ahogy az anyagot kezeljük, a népi orvoslás kutatása szembeállítható az orvostörténettel."

2

0 Néhány megjegyzés a fenti meghatározásokhoz: 1. Hogy Szeñdreÿ Zsigmond elsősorban „néphit tömeget''' és „népszokásokat" ért a népi orvoslás fejezete alatt, azt bizonyos mértékig a magyar népi orvoslás kutatástörténete is magyarázza. 2. Ha abból indulunk ki, hogy a népi orvoslás, tartalmi elemeit tekintve, két egyenrangú — racionális és irracionális — részre osztható, tarthatatlan álláspont, hogy a néprajz e rendkívül bonyolult kérdéskomplexum egyik felével foglalkozzon csak, lemondva ezáltal a valóság feltárásának, a kutatott problémakör megoldásának lehetőségéről. Erre már Vajkai is felhívta a figyelmet helyesen —, mert az orvostörténet nem kutatta, de nem is teheti ezt vizsgálat tárgyává, mert a szóbanforgó terület a nép1

9 Hoppá Mihály-Törő László, 1975. 12. 2

0 Vajkai Aurél, 1948. 1-2. 2*