Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Gémes Balázs: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon

Gémes B.: A népi orvoslás kutatás aktuális problémái Magyarországon 17 Az orvoslás — a különböző betegségek, traumák gyógyítására való törekvés — egyidős az emberi civilizációval. Ez az orvoslási tevékenység, melyet feltételezünk, s részben paleopatológiai anyaggal, részben etnológiai analógiákkal támaszthatunk alá, a társadalmi munkamegosztás kialakulásakor, amikor a szellemi és fizikai munka szétvált, két rétegre oszlott. Az egyik réteg a köznépi, mely nemzedékről nemzedékre gyarapodó, átöröklődő tudásanyag: ennek tulajdonosa lehet minden ember. A másik réteg pedig a már „professzionista" sámánok, javasok, varázslók stb. tudásanyaga. Míg az első réteg alapját csak a nagytömegű megfigyelés, népi tapasztalat jelentette, a második esetében e tudásanyag hordozói már bizonyos többlettel rendelkeztek, mert személyükben olyan egyénekről van szó, akik vallási — mágikus — tevékenység gyakorlói voltak, így az orvoslási folyamathoz szükséges pszichológiai légkört az előbbi rétegnél jobban kialakíthatták. Speciális ismereteik nemzedékről nemzedékre általában családi hagyományként maradtak fenn. Ennek a tudásanyagnak az átadása természetesen csak szóbeli hagyományozódás útján, valamint vizuális úton történhetett (belenevelődés). Az emlékezetben való megőrzés persze bizonyos mértékű torzulások forrása lehetett, bár a különféle kultuszok, rítusok a megerősítés irányában hatottak. Az orvoslásnak tehát már az osztálynélküli társadalmakban kialakult két olyan jól elkülöníthető rétege, mely a népi orvosláson belül napjainkig fennmaradt. Az egyik a köznapi vagy köznépi, melynek hordozója egy-egy közösség minden tagja, a másik, melyet sámánok, varázslók, javasok stb. alakítottak ki, létrehozván a specialisták mindmáig megtalálható, aránylag szűk körét. A hagyományos népi orvoslás „professzionista" szintje lehetett a forrása több helyen az írásbeliség megjelenése után kialakuló „hivatalos orvostudománynak". Míg a hagyományos — „népi" — orvoslás esetében az információk csak szóbeli és vizuális úton terjedhettek, a kialakuló „hivatalos orvostudomány" esetében az információk átadása az előbbiek mellett már írásban is megtörténhetett, megőrzésük így mindenféleképp megbízhatóbbnak tekinthető a korábbinál. A hivatalos „orvoslás" azonban nemcsak merített a hagyományos — „népi" — gyógyítás tudásanyagából, hanem vissza is hatott arra. A kétféle orvoslás közötti hasonlóság tehát nemcsak az azonos eredőre vezethető vissza, hanem az állandó kölcsönhatásra is, melyet erősíthetett a vallással való nagymértékű összefonódás. Az azonos vallás és az azonos „tudományos" nyelv (latin) elősegítette Európában az ismeretek gyors áramlását a középkorban, s így a kiemelkedő orvosi iskolák hatása (montecassinói, salernói stb.) nagy területre kiterjedt. A tulajdonképpeni „akadémikus" orvostudomány, melyet a tudatos kísérleti szemlélet általánossá válása,

1

4 a párhuzamosan fejlődő természettudományokkal szoros 1

4 A kísérletet, a kísérletezést a népi orvoslást tárgyaló munkák vagy érintik, vagy kritériumként hivatkoznak rá, mint pl. Berde (1940. 5.), aki a „természettudományos orvostant" és a népi orvoslást elválasztja egymástól. E szerint az álláspont szerint a kísérletezés jelensége ismeretlen fogalom lenne a népi orvoslásban. A valóság egészen más. A gyűjtőmunka hiányosságai miatt rendelkezésünkre álló kevés anyag tanúsága szerint nem volt ismeretlen a kísérlet. Hivatkozom itt arra az idős juhászra, aki Kálozon (Fejér m.) addig kísérletezett a büdös sántaság gyógyszerével, újabb és újabb komponenseket próbálva ki, míg egy hatásos szert nem sikerült összeállítania. Miután ez bevált, és más jószágon (pl. lovon) levő sebek kezelésére kipróbálta, s miután ott is bevált, saját magán és másokon is használta sebkezelésre. Vagy gondoljunk Drenyoszky Jánosra, akit „a rándulások, kimozdult izmok, ficamok, gerincfájdalmak értőjeként" tartottak számon az emberek Békéscsabán. Arra a kérdésre, hogy hol szerezte tudásanyagát, azt válaszolta: „Jószágon kísérleteztem" (Rick Nóra - Gácsi Sándor, 1968. 93.) — Ugyancsak a juhászok körében gyűjtöttük, hogy egy2 Orvostörténeti