Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Kóczián Géza— Szabó István — Szabó László Gy.: A Helleborus- (hunyor-) fajok nép-gyógyászati felhasználására vonatkozó adatok
144 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 11 — 12 (1979) Embergyógyászati felhasználással csak a gyimesi csángók között találkoztunk. Balogh Kálmán [7], Wágner Dániel [4] leírták a növény készítményeinek hánytató, hashajtó hatását. A hivatalos készítményekről a bevezetőben írtunk. Ezekhez a készítményekhez a nép a gyógyszertárakban jutott hozzá. A magyar hivatalos gyógyászat ezeket a készítményeket elhagyta, így a népgyógyászatból is kiszorultak. Bartos Miklós gyimesközéploki (Luñca de Mijloc, Hargita megye) csángó adatközlőnk a következőket mondta felhasználásáról: „Meg kell mosni a gyükeret tisztára, s elszaggatni apróra, s üvegbe rakni, s pálinkával megtölteni az üveget, s két-három nap áztatni, s akkor lehet csak használni. Csak egy poharacskával tudja. Gyomor, ha nem éppen egészséges. Gyomorfájásra. Komonyesten [Cománeçti] volt egy jó emberem, s jártam nála, s ő mondta nekem." Blága János Kóta gyimesközéploki adatközlőnk is hallott erről: „Hát régebben az öregek használták azt is, ha az embernek fájt a gyomra, eszpenz gyökeret pálinkába megáztattuk, ázott mondjuk egy hétig. Akkor megitta, közbe nem, kicsi pohárokkal ivott meg, s magához jött azért, használt akkor biztosan." A nép tehát maga készítette el a szeszes kivonatot. Az áztatásra pálinkát használtak. Hasonló felhasználásról ír Micha Markus Zberné a kőris ñé hospodarstvo [48] c. munkájában: „Nazbierané korene predavali na trhoch a jarmokoch alebo za drahÿ peniaz krcmarom a lekarnikom... Zberaci koreñov đobre pózna ¿ nielen liecevé rast liny, ako je napriklad cemer¿ca (Helleborus)..." („Az összegyűjtött gyökereket eladták a p¿acokon és az országos vásárokon vagy drága pénzért a kocsmárosoknak és a patikusoknak... A gyökerek gyűjtői nemcsak a gyógynövényeket és a gyökereket magukba foglaló drogokat ismerték jól, hanem a mérgező növényeket is, mint például a cemericát «Helleborus»..."). Micha Markus szóbeli közléséből tudjuk, hogy a kocsmárosok a gyökeret pálinkában áztatták, az így készített kivonatot árulták gyomorfájós betegeknek. Micha Markus a használatot a nehéz ételek fogyasztásával magyarázta. A szlovák pásztorok ilyen nehéz eledele a haluska. A gyimesi csángók pedig a kukoricából készített pulisz kái vagy mämäligä-t fogyasztják, amely szintén nehéz étel. (A cemerica, cemerika szláv nevek tárgyalásánál utaltunk a növény gyomorrontáskor [csömör] való használatára.) A pálinkás kivonatot köptetőként is használják Háromkúton (Trei Fíntíni, Hargita megye). Berszán Illésñé született Nagy Virág háromkúti csángó adatközlőnk a következőket mondta el e népi gyógyszer keletkezéséről: „A magyar időkben vót ĥ đőrségen az én uram, és tüdőbaj támadta, tüdőtámadása lett. Ment orvoshoz, de nem fogadták, mert az arca piros volt, s azt mondták, hogy nem beteg. Ő elkeseredett, s gondolta, hallotta, hogy mérges fű ez az eszpenz fű. S ásott olyan gyökeret, s gondolta, hogy ő öngyilkos lesz, elpusztítsa magát. S vett egy liter cujkát, s belétette azt az eszpenz gyökeret. Három napig érelte, s akkor megitta. Úgy, hogy erősen köhögtette, hánytatta, s addig, míg a flekmát mind kidobta, és a tüdeje kijavųít. Máma 74 éves ember, ép, egészséges a tüdeje.'" A gyimesi csángók tüdőbajnak neveznek minden légúti megbetegedést. Berszán Illésnek bizonyára bronchitis chronica lehetett a baja. Gyógyulása után gyógyító szerként ajánlotta az eszpenz pálinkás kivonatát. A szer hatását saját magán próbálta ki. (A szaponinok köptető hatása közismert.) b. Mérgező szerként való felhasználás b.l. Öncsonkítás a hunyor gyökerével Berszán Illés nem véletlenül gondolt az eszpenzre, amikor öngyilkos akart lenni. Erdélyben a Helleborus purpurascens W. et K. gyökerét használták öncsonkításra a katonai szolgálat alóli kibúvót kereső emberek. Adatközlőink a következőket mondták erről: „Nálunk sokat a földbe vitt az ilyen. Megsúrolták (alábukat), de csak akkora kellett, mint az ujjam, s másnap vitték a kórházba, s a hidegházba." (Timár János, Gyimesközéplok, Hidegségpataka)
