Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)

50 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) A paraszti szóhasználatban a gyógyító hírében álló személy neve: tudó, tudós, tudákos-, javas-, urus- ember, asszony, vagy látó, a korábbi századokban néző volt. Kuruzslónak, a szó negatív jelentésárnyalatával, csak a városi szóhasználat nevezi ezeket a gyógyító személyeket.

1 A XVIII. század eleji boszorkányperekben gyakorta elfordult a néző elnevezés, ami a recens gyűjtések anyagából teljesen hiányzik,

2 pedig még 1739-ben egy észak-keletmagyarországi (Szabolcs-Szatmár megye) boszorkányperben megkérdezték a tanúkat: .. Azon személyt ki gyógyította, és az orvas kit mondott, hogy őtet ki vesztette megh, nevezett szerint a Tanú mondja meg s úgy többeket is kit vesztett megh és kinek több károkat azon Néző vagyis Orvas Aszszonyis .. ."

3 A nézőnek, látónak, javasnak, tudónak, egyszóval a paraszti gyógyítónak

4 a tevékenysége elsősorban a betegség okának vagy a betegség okozójának megállapításából, megnevezéséből állt, de hozzájuk fordult a falusi nép akkor is, ha a házastársi hűség biztosítására vagy egyéb szerelmi varázslás véghezvitelére volt szükség, és nem utolsósorban az állatok megrontása esetén is. A gyógyító többféleképpen juthatott tudományának birtokába: volt aki „öröklötten tudományos" (például már az ősei is javasok voltak). Volt, aki annak született, ezt a születésekor több jel mutatta meg, pl. foggal vagy burokban, vagy hetedik gyerekként született. Feljegyeztek a gyűjtések során olyan eseteket is, hogy a javas megtanulta valakitől a technikát, aki pénzzel fizette meg a tudás átadását. S végül is a néphit szerint varázslatos módon is meg lehetett szerezni a „tudományt" (pl. gyógyító hatalmat nyert az, aki Szent György nap hajnalán fogott kígyó hájával kente meg a kezét). Az ilyen javas aztán értette a füvek beszédét — így tartotta a néphit —, ezért tudja olyan jól a gyógyfüvek hasznát. Ezenkívül voltak olyan foglalkozások, mesterségek, amelyeknek képviselőit a nép szintén tudósnak tartotta: pl. a bába, a kovács, a kondás, a juhász. Mint említettük, régen minden vidéknek megvolt a maga jólismert gyógyítóembere, javasasszonya, akihez messze földről jártak a betegek. Hírnevüket (elsősorban nem a néha valóban sikeres gyógyításaiknak köszönhették, hanem a falusi nép között elterjedt mély hitnek, amellyel tevékenységüket körülvették. Sikereik lélektani alapját egyfelől éppen ez a bizalom adta, másfelől pedig a beteg, bajbajutott ember kétségbeesett erőfeszítése, amikor mindenfajta segítséget megragad, különösen ha iez a segít1 A szó főnévi alakja is csak aránylag későn, 1755-ben került először lejegyzésre. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Bp. 1970. II. 682. vö. Pais D. 1975. 2 A néző alakjával külön cikkben foglalkozott Ferenczy I. 1959. 3 Schräm F. 1970. II. 358. — vannak még adatok Tolna, Veszprém és Zemplén megyéből a nézőnek, mint orvosnak az említésére. 4 A népi gyógyítási szakirodalomban többen foglalkoztak a gyógyító egyéniségek bemutatásával: Ébner S. 1931, Farkas J. 1967, Földes V. 1960, Gönyey S. 1942, Oláh A. 1937, 1938 és 1956. C, Szűcs S. 1936, 1938, 1941., Vajkai 1938.