Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)

20 Comrn. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) láliának okát jegyezték fel. alig szólván a gyógyítás módjáról. Tudjuk például Vak Béla, Árpád-házi királyunkról (uralkodott 1131—1141), hogy még gyermekkorában, 1112-ben apjával, Álmos herceggel együtt megvakították,

1 s a korabeli, valószínűleg empirikus orvosló gyakorlatot dicséri, hogy szerencsésen túlélte ezt a kegyetlen sebészi beavatkozást. A Képes Krónika egyik m'iniatúrája még két megvakítást örökített meg. (5. kép.) Időrendben haladva megemlíthetjük, hogy jelentős eredménnyel kecsegtetné a magyar népi gyógyítás történetének kutatóit, mivel a XIII. századból származó adatokat hoznak napvilágra, a Syngrapha Dominicana nevű középkori kézirat egyik másolatának teljes szövegű és hiteles közzététele,

2 amelyből eddig csak kétes értékű kivonatok láttak napvilágot. Ez ugyanis rendkívül gazdag anyagot ígér, éppen a népi származású gyógyítók tevékenységéről. Átfogó, igen alapos kutatáson alapuló képet rajzol a különböző szerzetesrendek magyarországi gyógyító tevékenységéről egy nemrégiben elkészült munka.

3 A szerző kiindulásul megállapítja, hogy a korai középkorban a szerzetesi élethez szorosan hozzátartozott a betegápolás, gyógyítás. A rendi szabályzatok (regula) külön pontokban szabályozzák nemcsak a betegápolás, de az egészséges életmód módozatait is. A kolostorokban alapvető gyógyászati olvasmányok voltak Dioszkoridész, Hippokratész és Galenus művei. Gyógynövény kerteket és betegszobákat alakítottak ki a rendházakban. A kolostorok közvetlen kapcsolata a néppel és kulturális hatásuk a széles néptömegekre, közismert a kultúrtörténészek előtt. A középkori ismeretek gyors és egységes áramlását egész Európában nagymértékben elősegítette a közös vallás és a közös közvetítő nyelv, a latin. így aztán pl. a híres salernói orvosi iskola eredményeit mindenütt ismerték, még Izlandon is. Ugyanúgy a Pray-kódex naptárának egészségügyi előírásokat tartalmazó glosszái is korábbi és távoli európai előzményekre mennek vissza/

1 noha a beírások valószínűleg a XII. század utolsó negyedében kerülhettek a kódexbe Vácott. Az érvágás a középkor jellegzetes gyógymódja volt (6. kép), ezek a tanácsok is minden hónap mellé beírva közlik, hogy mit egyen, igyon és mikor vágasson eret a páciens. (Január hónap mellé írt glosszákat közöljük a 7. képen.) A glossza szövege: „Mense Ianuario nullo modo /sanguinem minuas et lectuarium accipias /mane de uino glo/ bos 3 bibe poci/ onem accipe gongo Iber bibe et Reu/ ponticum ad solucionem." — Magyarul: „Január havában semmiképpen se vágj eret, és liktárt végy ma1 Képes Krónika. Hasonmás kiadás. Bp. 1964. 106. pp. J Fehér M. J. 1956. 3 Vida T. 1973. 4 vö. Vida T. 1973. 59—69.