Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Lecturis salutem

12 a Magyarság néprajza IV. kötetében. „Néprajzunknak a népi orvoslásról szóló fejezete —- írták — azt a néphit-tömeget és azokat a népszokásokat gyűjti egybe, amelyek az emberi és állati betegségek gyógyítására vonatkoznak. Egy részük helyes megfigyelésen és eltanuláson alapuló hagyományos tapasztalati művelet; ezeknek föltárása nem annyira a néprajz, mint inkább az orvostörténet keretébe tartozik. A néprajzot inkább azok a mágikus eszközök és varázsló műveletek érdeklik, amelyeket a néplélek teremtett meg a betegek és a természet- s emberfeletti világ közt létrehozott titokzatos kapcsolattal. S itt bizonyos körforgást tapasztalhatunk: az ősnépi eljárás előbb az ősvallások papjainak és tudósainak, majd az egyháznak és a gyógyító barátoknak, aztán a középkori orvosoknak, innen kéziratos recepteken, a csíziókon, kalendáriumokon és könyveken át az udvarházak nagyasszonyainak a kezébe került s végül új vonásokkal, főleg a megnemértés és félreértés útján új misztikus járulékokkal bővülve ismét visszatért a néphez." Jelen kötetünkben összképet és körképet adunk a hazai népi gyógyászati kutatás jelen állásáról, irányzatairól, hangot adva egyaránt a néprajzi és orvostörténeti-orvosi megközelítésnek. Már magában ez is, de főképpen a gyűjtés, kutatás és rendszerezés kezdeti állapota magában hordozza, hogy ugyanazt a tárgyat más és más oldalról közelítik meg és értékelik a kutatók. Kötetünk a helyzetkép értelmében összefoglaló jellegű, ugyanannyira célja az is, hogy a további kutatások érdekében szembesítse az egymásnak ellentmondó nézeteket. Ilyen értelemben tehát vitaanyag is, mely akkor éri el valódi célját, ha vitára késztet.