Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)
Képek a gyógyítás múltjából (kiállítási vezető)
és a „kiszereléssel" (porkanalak) kapcsolatosak. Alkimista jelekkel ellátott érmék, hagyományos formájú súlyok között egy csikófejes, pántos fedelű bronz lat látható, amelyben a dézsa alakú, egymásba illesztett - réz és bronz - súlyokat tartották. (22. ábra) A harmincéves háborút befejező vesztfáliai béke évszámával (1648) jelzett delfinfüles bronzmozsár késő reneszánsz formavilágán már átüt a korai barokk jelleg. Ugyanez a stílusátmenet érződik a szív alakú bronzkanálon is. A XVIII. században készült egykarú gyorsmérleg híven őrzi a római kor óta alig változott formát. (23. ábra) A jobb oldali fekvő vitrinben az 1665ben készült, jelzett bronzmozsárral szemben sérült XVI. századbeli mozsár látható. Közöttük kanalak, izzító- és kenőcsöstégelyek; az utóbbiak valószínűleg a kész orvosság elvitelére szolgáltak. Alul helyeztük el a XVII-XVIII. századból származó, minden valószínűség szerint magyar hutákban készült üveg laboratóriumi eszközöket (desztillálósisak, kettős nyílású főzőlombik stb.). (24. ábra) 2. Majolika patikaedények Az itáliai festett fajanszművesség reneszánsz kori alkotásait - a majolika edényeket - öt kis vitrinben mutatjuk be. ( A fajansz Faenza olasz várostól kapta nevét, ahol a XIV. századtól kezdve készítettek művészi ónmázas edényeket. A majolika elnevezés Malorca szigetére vezethető vissza, amelynek közvetítésével érkeztek Olaszhonba a spanyol-mórlüszter-fémmázas edények.) Az átlátszatlan, fehér ónmáz tette lehetővé, hogy az egyházi művészetben kicsiszolódott olasz festőiskolák dús színvilága töretlen szépségben kerüljön át a korabeli patikaedényekre. A majolikafestés különleges értékét a bravúros könnyedségű ecsetkezelés adja. Az egyszeri vonást örökre megőrző mázfelületen a javítás nem lehetséges, a második (fixáló) égetés pedig nem halványuló fényességgel borította be a felületet, és megőrizte az eredeti csillogó színeket. A kor formavilágában is változás ment végbe. A Távol-Keletről származó zömök albarelló alak megkarcsúsodva szinte orsóvá nyúlt, aminek - a stílusirányzattól függetlenül - az a gyakorlati oka volt, hogy könnyebb fogást biztosított a vele dolgozó patikusnak. A különböző szirupokat csőrös kancsóban tartották. A nagy méretű, gömbölyű, széles szájú edények gyógynövénylevelek, illetve azok porított változatának tárolására szolgáltak. A patikaedényzet alakváltozásai a „gyógyszer-technológia" és az adott művészettörténeti stílus kölcsönhatásainak a következménye. A patikaedények sorát egy valószínűleg a palermói műhelyből kikerült, 1600 körüli angyalfejes albarelló nyitja meg. Mellette egy szicíliai (Caltagirone), szintén XVII. századi nyújtott formájú albarelló áll. Domenico da Venezia műhelyéből (1560-1570) került ki az antiqua betűs feliratú: „S. de. abso" kék alapon, stilizált levélornamentikával díszített szirupkancsó. (V. kép) Párja, egy XVII. század elejéről való olajtartó kancsó, Castel Durantéből. Ugyancsak innen származik, de korábbi időből, 1580 körül