Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)
Balogh Kálmán
„Gyógyszertan' ¯t (1866). Nem volt kórtan - Gebhardt sok jóakarattal írt „Nyavajatan"-a már rég elavult - írt „Általános kórtan'-t. Megírta 1879-ben a „Magyar Gyógyszerkönyv Kommentárja'-t. Majd elavult saját műve helyett új „Kommentár"-t írt a Magyar Gyógyszerkönyvhöz. Az 1860-as és az 1870-es évek orvostudományi megmozdulásainak ő volt az egyik éltető eleme, középpontja. Sem egyoldalúsággal, sem tétlenséggel nem volt soha vádolható. A tanszéken, az orvosi összejöveteleken, a szaklapokban és tankönyveiben ennek számos bizonyítékát szolgáltatta. Remek vitatkozó volt. Polémiái tele voltak szellemességgel, alapos érvekkel, de ahol kellett, kíméletlen iróniával is. Bámulatos dialektikája sokszor ellenállhatatlan erejű. A homoeopathia híveivel sehogysem tudott megbarátkozni, sokat és könyörtelenül hadakozott velük. Figyelme fontos közegészségügyi kérdésekre is kiterjedt. Akkor, amikor egyik súlyos betegségéből felgyógyult és lábadozó állapotban volt, alapos, tudományos érvekkel alátámasztott cikkeivel avatkozott bele a budapesti vízvezeték létesítése körül kavargó vitába. A tatai természetes forrás vizének felhasználása mellett is síkra szállt s háztartásában alkalmazta a tatai vizet, hogy meggyőződjék és másokat is meggyőzzön ivásra, főzésre alkalmasságáról. A magyar orvosi műnyelv kialakításában azonban nem tudott helyes álláspontot elfoglalni. Orthodox „bugátista" volt. Ez bizonyos mértékig rányomta bélyegét az Orvosi Hetilapra is, amelynek nyelvezete a „bugá i" hagyományok hű ápolója volt hosszabb időn át. Latin-görög műszavak helyett erőszakosan faragott „magyaros" műszókkal fejezték ki az orvosi fogalmakat. Nemcsak a tudományos orvosi irodalmat ismerte alaposan, általános műveltsége is olyan magas fokú volt, amilyennel csak elvétve lehetett találkozni. Több nyelven beszélt és írt. Politikai, közgazdasági, történelmi, nyelvészeti és népművészeti ismeretei mindenütt feltűnést keltettek. Nem lehetett olyan társalgást megkezdeni, olyan témát elővenni, amelyhez avatottan hozzá ne szólt volna. Olyannak ismerték, mint aki egyaránt a szó és a tett embere. Mindenben a tiszta igazság keresésére törekedett. Ellenségét megbecsülte épp úgy, ahogy mellőzni tudta azt a barátját, aki rászolgált. Ha kellett, egyként tűzbe ment valamennyi igaz ügyért mind szóval, mind tollával. 46
