Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)
Scheuthauer Gusztáv
hataimas tudása, széleskörű általános műveltsége és csorbítatlan kötelességérzete fejeződött ki. Előadásaira mindig nagy gonddal készült. Azok világosak, tömörek voltak. A sokak által száraznak vélt tárgyának előadásait humoros történetekkel tette színessé és változatossá. Irodalmi tevékenysége nem volt kiterjedt. Kereken negyedszáz közleménye jelent meg, beleértve az Eulenburg-féle „Real-Encyclopedie der Heilkundc"-t is, amelynek több fejezetét Scheuthauer írta. Németül, külföldi folyóiratokban megjelent dolgozatai voltak többségben. Mind idegen nyelven, mind magyarul megjelent cikkei (adatok a cyclops fejlődéséhez, utasítás a törvényszéki boncnokok számára, adatok a kórbonctani casuisticához, tumor fibroplasticus Leberti, lefűződött tüdődarabból fejlődött daganat) elsősorban kórbonctani és törvényszéki orvosi esetekkel foglalkoztak. Nagy figyelmet és érdeklődést keltett azonban Rokitansky felett tartott emlékbeszéde, továbbá az az ünnepi beszéde is, amelyben a Budapesti Kir. Orvosegyletben a természettudományoknak a bölcsészé hez való viszonyával foglalkozott, különös tekintettel az agybonctan újabb vívmányaira. Hasonlóképpen az a cikke, amely az Orvosi Hetilapban „Aphorismák a nyíregyházi végtárgyalás orvosi része fölött" címmel jelent meg. Rendkívül szigorú volt, alig akadt olyan szigorlóorvos, aki már az első alkalommal átment a vizsgán. Egy ízben olyan szigorlót buktatott meg, akit magas jártfogó melegen figyelmébe ajánlott. Az ajánló szemrehányást tett Scheutbauemak azért, hogy pártfogolt)át nem engedte át, pedig sokat tud a kórbonctanból. Scheuthauer válasza az volt: „Persze, persze! tudott a szigorló úr, de a második szigorlaton még többet fog tudni". - Egy másik szigorlóval a következő eset történt. Scheuthauer első kérdése: „milyenek a tünetek a phosphor mérgezés után a májon?. Csend. Második kérdés: milyenek a tünetek vízbefúlás után a májon? Újabb csend. Bukás. Tessék még egy harmadik kérdést adni, kérte Scheuthauert az elnöklő dékán. Helyes mondotta Scheuthauer: tessék megmondani, fordult a szigorlóhoz, mi a különbség a phosphor mérgezés és a vízbefúlás után a májon jelentkezett tünetek közt?" Ezt a kérdést is csend követte. A szigorló megbukott. Ügy ismerték, mint akinek tudásából négy fakultásra is jutott 15 Orvostörténeti Közi. 225