Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Müller Kálmán

is, hogy az István Kórházban trachoma-osztály létesült. Az osztály vezetése a kormány szakközegének kezébe került. Megteremtődött tehát a feltétele annak, hogy az ország fertőzött vidékeire kiküldött trachoma-orvosok előbb az osztályon megfelelő ismereteket szerezzenek és a trachoma gyógykezelésében kellő gyakorlatra tegyenek szert. Sok tudással, körültekintéssel, tapasztalattal, egyszersmind erélÿlyel irányította a vezetése alatt álló kórházakat. Szabályozta az orvosok, a tisztviselők, az ápolók és az egyéb kórházi alkalmazottak szolgálatát. Még éjszakánként is nem egyszer sorra látogatta a hozzá tartozó kórházakat. Elkészítette az új közkórházi alapszabályzatot. Tervezetet dolgozott ki és két ízben javasolta a Rókus Kórház helyett központi kórház és ezen kívül a főváros külső részén második, nagy kórház létesítését. Anyagiak hiánya miatt azonban terveit, javaslatait nem valósították meg. Jelentős volt Müller működése a tudományos életben is. Különösen nagy kórházi anyagának ismertetése jelentett sokat az orvosok továbbképzésében. Az elmondottakon kívül Müller egyike volt a főváros legtekintélyesebb és legkeresettebb gyakorló orvosának. Számtalan eset bizonyítja, nem szűnt meg soha az alkalom keresésében és a feltételek megteremtésében, hogy tekintélyét a kormánykörökben is a közegészségügy érdekében eredményesen vesse latba. Nagy általános műveltségű, komoly tudású, gazdag tapasztalatú és éles kritikájú volt mint ember és orvos egyaránt. Ritka szervezőképességgel bírt. Erős kézzel kapcsolta magához munkatársait, közöttük helyesen és bölcsen tudta a munkát szétosztani. Külön kell megemlítenünk, hogy az Országos Közegészségi Tanács működésének egyik jelentős szakasza elválaszthatatlanul összekapcsolódott Müller fáradságot nem ismerő tevékenységével. 1885ben nevezték ki a Tanács rendkívüli tagjának, 1889-ben rendes tagja és 1892-ben másodelnöke, majd 1897-ben elnöke lett és maradt 1926ban bekövetkezett haláláig. Több évtizedes elnöksége alatt nagy buzgósággal igyekezett a Tanács a fennállott jelentős egészségügyi hiányok megszüntetését javaslataival elősegíteni. Olyan tervekkel és indítványokkal fordult hónapról hónapra az egészségüggyel akkor még nagyon mostohán 199