Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - I. rész. Egészségügyi intézkedések - VI. fejezet. Orvosi gyakorlat - VII. fejezet. Szülésznői gyakorlat

hívták azokat, a törvényt úgy játszották ki, hogy a községi bábának évi fizetésül 5 Ft-ot állapítottak meg, amiért természetesen lehetetlen volt okleveles bábát kapni. A kérdés lényegét Tauffer Vilmos, az 1885. évi kongresszuson elhangzott referátumának hozzászólásaira adott válaszában a következőkben foglalta össze: . . . „hogy az ország minden részleteiben el legyen látva okleveles bábákkal ... még a legjobb esetben is aligha 4—5 évtized múlva érhetjük el . . . szolgáljon tanulságul pl. Sárosmegye, hol . . . 376 községben 151 489 lakos van és évenként 6444 szülés történik. Ezen nagyszámú szülés mellett 325 parasztbába, 1 főorvos által képzett és 7 okleveles szülésznő segédkezik. Ezen egy adat eléggé mutatja, hogy milyen eddigelé alig sejtett ősi állapotok és desperatus viszonyok honolnak országunkban. Sárosmegye pedig nem áll egyedül, többé-kevésbbé hasonló viszonyok a megyék egy jó részénél találhatók; az ügynek jobb vagy rosszabb állása egyenes arányban van a népesség vagyonossági és kulturális viszonyaival. ... Az ilyen helyzetnek gyökeres átváltoztatása azonban egyelőre alig is remélhető; ha tekintetbe vesszük, hogy pl. Sáros megyében . . . csak 18 olyan község van, melynek lélekszáma meghaladja az 1000-et és csak három éri el a 2000-et, alig 60—70 község bír 500-nál több lakóval és 288-ban van még ennél is kevesebb. Hogyan és mikorra képzelhető az, hogy Sárosmegyében mindenütt meglegyen az okleveles szülésznő? ... A fennforgó viszonyok között a segítségnek egyedül lehető módja abban áll, hogy tanítsunk meg kellő számú asszonyt legalább arra, hogy mielőtt szülőnőhöz nyúl, mossa meg afcezétés, hogy a vérvesztés ártalmas, meg hogy ,,reá imádkozás által nem lehet a vajúdón segíteni." Pedig elodázhatatlan feladat lett volna a szülésznői ellátottságnak ha nem is teljes, de valamelyes elfogadható megoldása, mert a gyermekágyi halálozások rendkívül magas száma követelően sürgette azt. Tauffer előbb említett előadásában a következőket mondotta: . . . „Magyarországon 1881-ben a 15— 50-ik életévben meghalt összesen 43 281 nő, ebből 12,09%, azaz 5137,26 gyermekágyban . . . Tehát tíz év alatt 51 ezer, 57