Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - II. rész. Közegészségügyi szolgálat - III. fejezet. Központ

Fontos lett volna annak a rögzítése is, hogy új tagoknak a kinevezése ne történhessék meg a tanács meghallgatása nélkül. Ezzel elkerülhető lett volna, hogy a kormány személyi politikája a kinevezésekben — nem egyszer a szakmai érdekek mellőzésével — feltétel nélkül érvényesülhessen. Azt is lehetővé kellett volna tenni, hogy a tanácsnak személyi kérdésekben a kezdeményező joga biztosított legyen. Hiba volt még, hogy fontos orvosi és egyéb szakmáknak nem volt a tanácsban képviselete. Viszont akadtak olyanok, amelyek legfeljebb a gyógyászatban akkor divatos irányzatoknak voltak tanácsi tükröződései. Ha a tanács összetételét 1868-ban és 1893-ban megnézzük, a következőket látjuk (55. táblázat). Mindebből kiderül, hogy még 1893-ban sem volt több olyan szakágazat képviselt, amelyre pedig szükség lett volna. Nem csak orvosi, hanem egyéb szakmáról is szó van. Olyanokról, amelyeknek kétségtelen egészségügyi jelentőségük volt. Csak a rendes tagokat véve figyelembe, hiányzott az orvosi képviseletből: a mikrobiológia, a gyógyszertan, a gyógyszerészet, a bőr- és bujakórtan, az ipar-, a hajózási egészségügy, a kórházügy, a fürdőügy, a törvényszéki orvostan és gyermekgyógyászat. A nem orvosi szakmák közül az egészségügyi statisztika és az építészet. Ugyanakkor belgyógyászatból három, sebészetből két rendes tagja is volt a tanácsnak. De volt olyan tag is, akinek jelenléte semmi szakmai és gyakorlati jelentőséggel nem bírt (homoeopatia). Nem kétséges, hogy ez az összetétel nem felelhetett meg sem a tudomány fejlődése szabta követelményeknek, sem az addig elmaradt, de a múlt század második felében egyre erősödő elméleti és klinikai szakmák (mikrobiológia, bőr- és bujakórtan, gyermekgyógyászat) igényeinek. De gondolni kell az ipar- és munkaegészségügyre is, amely a kapitalista fejlődéssel, gyárak létesítésével, az ipari munkásság számának állandó emelkedésével párhuzamosan számos megoldatlan munka- és iparegészségügyi igényt vetett fel. A nagy építkezések (vasút-, csatornaépítések, folyamszabályozások, a főváros és nagyobb városaink nagy ütemű fejlődése, kialakulása) is megkövetelték volna építész rendes tag jelenlétét a tanácsban. 108