Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)

C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - II. rész. Közegészségügyi szolgálat - III. fejezet. Központ

tisztviselőjének az elsőfokú hatóság útján. Szakügyekben a tisztifőorvossal közvetlenül érintkezett. A tisztifőorvosokat, akik a törvényhatóság első tisztviselőjének voltak a szakközegei, a járási orvosokhoz hasonlóan választották, illetőleg 1886-tól a főispán nevezte ki. A tisztifőorvos a közigazgatási bizottságban a közegészségi ügyek előadója volt és felügyeleti jogköre lényegében ugyanazokra terjedt ki az egész törvényhatóságban, mint a járási orvosé a járásban. III. fejezet. Központ. A 165—177. szakaszok a központra vonatkozó intézkedéseket foglalták magukban. A legfőbb kormányzati feladatok ellátására a belügyminisztériumban miniszteri tanácsos (osztályfőnök) vezetésével külön közegészségi osztály működött. Legfőbb tanácskozó és véleményező szaktestületként pedig az országos közegészségi tanács állott a miniszter rendelkezésére. Az egész közegészségügyi szolgálat élén legfelsőbb hatóságként az országgyűlésnek ezért az ügykörért is felelős belügyminiszter állott. Az egészségügyi központi közigazgatás sem felelt azonban meg azoknak a követelményeknek, amelyeket mind az elmélet, mind a gyakorlat megkívánt volna tőle. Nem volt idejében és kellőleg tájékozott sem a területi egészségügyi közigazgatási szervek működéséről, sem az ország egészségügyi helyzetéről. A közegészségügyi évi jelentések általában — az 1892. és 1893. évek kivételével — elkésetten vagy egyáltalán nem jelentek meg. Az 54. táblázatban ezt tüntettük fel. Vizsgáljuk még befejezésül meg a törvénynek az országos közegészségi tanácsra vonatkozó részét is. A tanácsra vonatkozó rendelkezéseknek a törvényben való rögzítése feltétlenül indokolt és szükséges volt. Működését nélkülözni nem lehetett. Ezt a törvény kihirdetésekor már hosszú évek tapasztalata bizonyította. Indokolatlan volt, hogy a törvény az orvostörvényszéki felülvéleményeket is tanácsi ügykörbe utalta (170. g.). Ez nemcsak elvonta a tanácsot egyéb fontos feladatoktól, hanem 106