Varga Lajos: A közegészségügy rendezése és helyzete hazánkban a múlt század utolsó negyedében / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 1. (Budapest, 1962)
C) Az 1876. XIV. tc. végrehajtásának a vizsgálata - 2. A részletek - II. rész. Közegészségügyi szolgálat - I. fejezet. Közegészségügyi szolgálat a községeknél
elmondott. Közülök egyet idézünk. A következőt: . .. „Mindjárt praxisom kezdetén egy tanulságos esetét láttam az orvosi nyomornak, amely alaposan lehűtötte fiatalos lelkesedésemet. Perjámoson (Torontál m.) letelepedvén, elődömet, dr. Wolfnert, mint ágyban fekvő beteget találtam. Szívbaja és vízkórja egy évig az ágyhoz kötötte. 40 évi praxis után valósággal éhezett, a szó teljes értelmében könyöradományokból tengette életét, azon családok kegyadományaiból, kiket annyi évi áldásos orvosi ténykedésével lekötelezett. Egy évi nyomorgásának a halál vetett véget.". . . Mindebből következtetni lehet arra, hogyan tudták a községek teljesíteni a törvény 140-ik szakaszában foglalt kötelezettségeiket, a szegények ellátását, továbbá — beleértve az orvosi segélyben való részesítést és a gondozást is — a szegénybetegek, a nem közveszélyes, gyógyíthatatlan, vagyontalan elmebetegekről, hülyékről, bárgyúakról, siketnémákról, lelencekről való gondoskodást. A szegénybetegek egészségügyi ellátásában és a lelencek gondozásában bizony sok volt a kívánnivaló. Különösen elhagyatottak voltak a magukkal tehetetlen öregek és a gyógyíthatatlan elmebetegek, elmegyengék, „a falu bolondjai". Dr. Tabódy Jenő vm. főjegyző, a milleniumi kongresszuson a „szegényügy"ről tartott előadásában a következő elrettentő képet mutatta be: . . . „A szegénység és a nyomor borzasztó képéről és következtetéseiről csak annak lehet igazi fogalma, aki a felvidéki járások fősorozásain részt vett, aki irtózva látta azt, hogy az Isten képére teremtett ember helyett 80—100 cm magas és 40—60 cm széles torzalakok jelennek meg, a kiknek nevük ember és hadköteles! 900—1200 hadköteles között alig található 50—60 ép testalkatú ember. — De általában a fővárostól kezdve az utolsó faluig tele van az ország nyomorék és nem nyomorék koldussal, vagy elnyomorodni kezdő beteggel, munka nélküli vagy munkát kerülő csavargóval. Vidéken különösen heti és országos vásárok, a búcsújáró helyek borzasztó képét nyújtják ennek. De különben is koldulásból élők portyázzák be a községeket ... a község csak annyiban van kötelezve szegényeinek eltartására, amennyiben arra a jótékony intézetek segedelme 102