Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖNYVSZEMLE
200 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) tárban a „híres emberek betegségei” tárgyszó alatt kb. 300 cikket, könyvet találtam, ám a világirodalmi termés ennek akár több ezerszerese is lehet. A történeti kórrajznak - mint szinte mindennek - ókori előzményei is vannak: Plutarkhosz Párhuzamos életrajzaiban vagy Suetonius császár-életrajzaiban részletes és igen alapos pa- tográfiákat olvashatunk, s efféle adatok sorakoznak Plinius Historia Naturálisának hetedik könyvében, illetve Valerius Maximus Dictorum et factorum memorabilium című igen szórakoztató munkájában is. Ám a reneszánsz idején is születtek effajta könyvek, például a francia humanista Joannes Ravisius Textor vagyis Jean Tixier (1470-1542) gyűjteménye, amely különféle halálfajták példákban gazdag katalógusából áll. A történeti patográfia műfaja hazánkban is igen kedvelt. Az ezredforduló táján jelent meg Dániel Florion sikerkönyve, amely 15 híres ember utolsó óráit igyekezett rekonstruálni, illetve és Dieter Kemer többkötetes munkája a híres muzsikusok betegségeiről. Ugyancsak az elmúlt húsz év terméséhez tartozik a felvidéki orvostörténész Kiss László Doleo-ergo sum, illetve Kínok tövisében cimű gazdag összeállítása, illetve a nemrég elhunyt Szállási Árpád könyve a magyar írók orvosairól - ezek a kötetek mind történeti kórrajzi tárgyúak. Egyes magyar történeti személyekről, pl. Mátyás királyról, Báthory Erzsébetről, Széchenyi Istvánról, József Attiláról, Adyról vagy éppen Semmelweisről terjedelmes kórrajz-bibliográfiák állíthatók össze Különösen érdekesek az úgynevezett autopatográfiák, amelyeket maguk betegek írtak saját betegségükről: ilyet hazánkban egyebek mellett Karinthy Frigyes, Örkény István vagy az orvosíró Németh László alkotott. E kiváló történeti patográfiai munkák sorát folytatta a két neves, nemrégen elhunyt orvostörténész Forrai György és Józsa László itt bemutatandó kötetével, „Az orvos nyomoz”-zal, amely 111 híres ember, politikus, író, festő, zeneszerző, tudós, filozófus, felfedező, hadvezér, uralkodó, sőt egy irodalmi alak kórtörténetét is közli. A könyvben olvasható patográfiák elsősorban arra igyekeznek koncentrálni, hogy az adott személyek miben haltak meg, illetve milyen folyamatok vezethettek halálukhoz. A szerzők jelen munkájukat, hajói sejtem, afféle munkamegosztásban írták: egyes fejezetek ugyanis inkább Józsa László, mások viszont inkább Forrai György stílusáról árulkodnak. A kötet mégis egységes mű, aminek oka a két szerző igen hasonló attitűdje, értékrendje, műveltsége és gondolkodása lehet. Valamennyi itt olvasható kortörténet három fázisban született: Az első a tények és az azoknak tekinthető adatok összegyűjtése, majd a források kritikája volt. Az e szűrőn átjutott adatokat igyekeztek Józsáék összevetni egymással, rámutatva az esetleges ellentmondásokra, míg a harmadik fázisban kerülhetett sor a következtetésekre, amelyeket mindig szigorú logika és a megalapozatlan teóriák elutasítása jellemez. Ez a séma minden egyes patográfiára jellemző, s alapjában szavatolja a könyv megbízhatóságát, tudományos értékét. Itt tehát valóban nyomozás folyik - ahogy azt a könyv címe ígéri - mégpedig olyan nyomozás, amelynek végeredménye akár kórbonctani visum repertumban, vagyis leletben is megfogalmazható lenne. A szerzők másik fontos szempontja a közérthető fogalmazás és a szakzsargon kerülése lehetett, hiszen könyvüket a nagyközönségnek szánták. Az effajta könyvek végső célja ugyanis mindig az ismeretterjesztés. Nyilván ennek a célnak esett áldozatul az irodalomjegyzék, amelynek hiányát magam igazán fájlalom.
