Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)

KRÓNIKA

KRÓNIKA 195 hatástani és Biofarmáciai Intézetet, a Farmakognóziai Intézetet, és végül a Gyógyszer-tech­nológiai Intézetet. Az utolsó szakmai program az un. Fekete-házban volt, július 12-én. Az 1857-ben épült ház ma múzeumként működik, ide helyezték át a Móra Ferenc Múzeumból azt a patikai en­teriőrt, amelynek rendezésében a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság is segédkezett a patikai edényzet feliratainak megfejtésével. A Nyári Egyetemnek 2015-ben hetven résztvevője volt, a legtöbben Budapestről, Sze­gedről és Pécsről jöttek, de a hagyományoknak megfelelően a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek kollégák. Természetesen a Nyári Egyetem szakmai programját városnézés, hangulatos tiszai hajózás egészítette ki, de nem maradt el a „kötelező” szegedi halászlé-ebéd sem. A részvevők érdeklődéssel várják a 2016-os, XIII. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyete­met, amelyre az előzetes tervek szerint Székesfehérvárott kerül sor. Kapronczay Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents