Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KRÓNIKA
KRÓNIKA 193 A MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményének „Nem művészkórház, de...” című, 2014- ben megnyílt állandó kamaratárlatán orvosok és páciensek alkotásai láthatók. A MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény (1067 Budapest, Teréz krt. 13.) kizárólag bejelentkezéssel kutatható és látogatható. 2015 Március 26-án a Kresz Géza Mentőmúzeumban megnyílt a Reményi József fotográfiáiból rendezett „Ember az embertelenségben, kórházvonattal a Don-kanyarban” című kiállítás. A kiállítást Véghné Reményi Mária, Gorove László és Debrődi Gábor nyitotta meg. Aprilis 10-től május 17-ig a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításában Arányi Zoltán múmiája reprezentálta a 19. századi mesterséges mumifikálást, balzsamozást. Arányi Zoltán (1856- 1861 körül) múmiája 1969-ben került a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOMKL) gyűjteményébe, amelyet a SOTE I. sz. Kórbonctani Intézete ajánlott fel az akkor még új intézmény számára. Aprilis 23-án a Parlament Felsőházi Termében vette át Varga Benedek főigazgató a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala különlegesen innovatív teljesítményekért járó Millenniumi Díját, amelyet 2015-ben, a S’39 Hybrid Design Manufacture és a Snétberger Zenei Tehetség Központ mellett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár nyert el. A díjat Bendzsel Miklós adta át. Aprilis 24-én a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeumban nyílt meg Galambos István és Magyar László András rendezésében „A növények országa - herbáriumok, füveskönyvek” című időszaki kiállítás. A kiállítást Galambos István és Papp Nóra nyitotta meg. 2015-ben a nőnap témája a terhesség, testkép és a nőgyógyászat volt. Tárgyak és tapasztalatok címmel a múzeum állandó kiállításában orvos, dúla, filozófus beszélgetett arról, hogyan változik a női identitás a terhesség során, miként befolyásolja a közgondolkozás a terhesség alatt a női testképet, a nők saját magukról alkotott véleményét, hogyan látja az orvostudomány, az orvosi gyakorlat a magzatot hordozó női testet? Május 7-én a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban, Szabó Katalin rendezésében megnyílt „Az izgalom biológiája. Selye János és a stresszelmélet dimenziói” című időszaki kiállítás. A megnyitó beszédeket Somogyi Árpád és Szabó Sándor tartotta. A kiállítás látványtervét a Heon Láb, Bartha Tamás és György Á. Hunor készítette. Május 16-17-én már huszadik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Majálisát a Nemzeti Múzeum kertjében. Az évfordulóhoz tervezett - a kromoszómával kapcsolatos, Kómár Hanna által tervezett - játék és dekoráció a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak a Nemzeti Múzeum által meghirdetett versenyben különdíjat hozott. Június 11-én A Szépirodalmi Figyelő irodalmi, kritikai, szemléző folyóirat a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban mutatta be legfrissebb számát (2015/2). A kötetben olvasható tanulmányok azt vizsgálják, a szövegek hogyan segítik, vagy épp nehezítik a megértést, milyen módon jelenik meg a szöveg a múzeumi térben, hogyan kapnak helyet a különböző szövegek egy intézmény, egy kiállítás vagy egy gyűjtemény kommunikációjában. Június 17-én a Gyógynövénykutató Intézet rendezésében megemlékezésre került sor a Magyar Királyi Gyógynövénykísérleti Állomás alapításának centenáriuma alkalmából, kö