Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KRÓNIKA
184 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) dolgozott, melléktevékenység gyanánt pedig iskolaorvosként is működött. 1986-ban, elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa tudományos fokozatot. (Disszertációjának címe: Human Polymorphisms in Hungarian Samples). Gyakorló orvosi munkája mellett 10 éven keresztül, docensként különböző szaktárgyakat adott elő az OTI Egészségügyi Főiskolájának Védőnői Karán. Tagja volt az International Association of Human Biologists-nek, a Magyar Orvosok és Képzőművészek Körének, szerepelt a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai között, és részt vett az MTA Nagyszótárának szerkesztésében is. Kétszer nyerte el az Orvosi Hetilap Markusovszky-díját. Művelődés- és orvostörténeti munkásságát 1986-ban kezdte meg. Publikációinak száma félezer körüli, ezek kisebbik része tudományos cikk, könyvrészlet, nagyobbik része ismeretterjesztő céllal, remek stílussal és nagy műveltséggel megírt orvostörténeti munka. Forrai könyvei, tanulmányai főleg az O-és Újszövetség orvosi szempontból fontos szövegeit elemzik, magyarázzák. 1986 óta orvostörténeti-művelődéstörténeti témákból 13 könyve jelent meg, köztük az igen sikeres a Miért lesték meg Zsuzsannát a vének: Kultikus gyógymódok, legendák - mai szemmel (1986), Dávid király, a lányok kedvence (1998), Édes élet az ezredfordulón (1998), a Gyógyítások könyve. Lehet-e orvosi lexikon a Biblia? (2000), illetve az. Orvosszemmel a képtárakban (2011). Utolsó, Józsa Lászlóval közösen írott könyvének (Az orvos nyomoz. Miben haltak meg a halhatatlanok?) bemutatóját sajnos már nem élhette meg. Szeretettel, tisztelettel emlékezünk rá. Magyar László András HONTI JÓZSEF (1936- 2014) 2014. december 16-án váratlanul elhunyt Honti József, a Magyar Orvostörténelmi Társaság volt főtitkára, a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság volt alelnöke, Társaságunknak újjáalakulásától (1966) tagja. Honti József Balatonfureden született, orvosi tanulmányait 1962-ben fejezte be a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Belgyógyász szeretett volna lenni, végül patológus lett, előbb a Szent István Kórházban működött, majd a Balassa János Kórház (Budapest, Vas u.) főorvosa lett. 1972-ben igazságügyi orvostani képesítést szerzett, 1974-1979 között az I.sz. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetének munkatársaként is dolgozott, elnyerte a docensi címet. Kutatási területe a neurológia, a Hann-szind- róma patológiájának leírása lett. A medikusok százai sajátították el tőle a szakmaszeretetet, a patológia szépségeit. Pályakezdésének elején szerette meg az orvostörténelmet, kapcsolódott be a Magyar Orvostörténelmi Társaság életébe. 1972-től titkára, majd 1990-től főtitkára lett a Társaságnak, az 1970-es évektől majdnem minden nemzetközi orvostörténeti kongresszus résztvevője lett. Talán ennek is köszönhető, hogy a rangos nemzetközi társaság alelnökének választotta, e minőségében nemcsak kezdeményezője, hanem egyik szervezője is lett a Budapesten rendezett nemzetközi orvostörténeti kongresszusnak. Résztvevője lett több olyan nemzeti orvostörténeti kongresszusnak, konferenciának, ahová az 1990-es években csak nehezen jutott el a kutató. A többirányú tevékenysége mellett megírta Bright, Paget, Vogt, Leriche, Aschoff, Potter ma
