Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
ADATTÁR - Horváth Ferenc: Dr. Józsa Dániel (1795-1849)
HÖR VA TH Ferenc: Dr. Józsa Dániel 161 tói szintén a Bethlen Kollégium diákja volt és 1793-1796 között a Kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte.20 Dániel itt alapozta meg és sajátította el a későbbi tanulmányaihoz elengedhetetlen latin nyelvtudását, amely nyelven az oktatás már a harmadik osztálytól folyt. A Kollégiumban nemcsak olyan kiváló tanárok, mint Hegedűs Sámuel és Köteles Sámuel voltak rá nagy hatással, hanem pályaválasztását édesapján kívül az a Baritz János is meghatározta, aki korábban szintén ezen a főiskolán tanult. Baritz 1799-ben került a bécsi egyetemre, majd 1811-ben végzett orvosként tért haza. Hazatérése után a főiskola orvosa lett, tanított német nyelvet és állatgyógytant, igaz nem nagy sikerrel, de „annál nagyobb volt hatása, mint orvosnak, úgy hogy ez nyájas modorral, nagy emberszeretettel párosultan, hírét az egész országban elterjesztette”. Ezért 1837-ben erdélyi országos főorvosnak (protomedi- cus) nevezték ki.21 A Kollégiumban végzett legjobb diákok közül kezdettől fogva viszonylag sokan külföldi egyetemekre is kijutottak. Ez történt Józsa Dániellel is, aki 1822-ben beiratkozott a Bécsi Tudományegyetem orvosi karára.22 Tudjuk, hogy anyagi helyzete továbbra sem alakult kedvezően, ezért az 1822. év végén pályázatot nyújtott be az Erdélyi Főkormányszékhez a Goldbergiánum Alapítvány23 ösztöndíjára, hogy abból egyetemi tanulmányait anyagilag támogassa. A bécsi székhelyű Erdélyi Királyi Udvari Kancelláriához továbbított pályázatot a Kancellária 1822. december 6-án azzal utasította el, hogy nincs kiadható, szabad ösztöndíj lehetősége.24 A már egyetemi tanulmányait folytató Józsa Dániel 1823. június 10-én ismételten benyújtotta pályázatát, csatolva hozzá Kenderesi Mihálynak, az Erdélyi Evang. Református Fő-Konzisztórium elnökének támogató levelét, amelyben, mint a „A. Enyedi Fő-Oskolá- nak egyik elöljárójaa pályázó „tanulásbeli szép előmenetele és szegény állapotáról szolló oskolai Testimoniumának bé-mutatása mellett” pártfogolta az ösztöndíjas pályázatot.25 Az Erdélyi Királyi Udvari Kancellária a Fő-Konzisztórium támogatása ellenére 1823. december 19-én végleg elutasította Józsa pályázatát26 27 és az 1823-ban kiadható három ösztöndíjat november 1-jei időponttól Hankó József1 és Lukáts János orvostanhallgatóknak, valamint a sebész mesternek tanuló Lakatos Györgynek ítélte oda. Tanulmányai zavartalan folytatásához az otthonról kapott szerény segítség mellett támogatókat kellett szereznie. Az egyik fő támogatója magyar-csesztvei báró Miske József úr ő méltósága volt, aki már 1821-ben 10 ezer váltóforint összegű alapítványt tett a kollégiumi tanulók számára, elsősorban családbeli ifjaknak, de másodsorban „más jó-igyekezetü tanulóknak” is.28 Miske Józsefnek 1824-ben29 „midőn az erdélyi királyi udvari concellária 20 Bisztray Gyula: Nagyenyedi Helikon I. Nagyenyed, ny.n. 1933.34-35. 21 P. Szathmáry: A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története, 1868, 300. 22 Szögi: Magyarországi diákok, 2013, 138. 23 A Gold-Berg fundatiot egy Paulus de Sorbait nevű doktor alapította, ki egy nagy házat, jószágot és tekintélyes tőkét ajándékozott a bécsi egyetemnek, hogy ennek jövedelméből 40 medikus diákot lássanak el mindennel ott tartózkodásuk ideje alatt, s az ő házában lakjanak. A háznak Gold-Berg nevet adott. Idézi: Pataki Jenő: Stipendium Goldbergiánum. Orvosi Szemle 8 (1935) No. 9. 306-307. 24 MNL OL B2 Erdélyi Kancellária Acta Generalia 36072. doboz 2068. csomó, 4131. irat, 2. 1822.december 6. 25 MNL OL B2 Erdélyi Kancellária Acta Generalia 36084. doboz 2087. csomó, 2483. irat 7-8. 1823. május 8. 26 MNL OL B2 Erdélyi Kancellária Acta Generalia 36093. doboz 2102. csomó, 4480. irat 9. 1823. december 19. 27 Hankó József később Torda vármegye főorvosa lett 28 Váró Ferenc: Bethlen Gábor Kollégium. Első füzet. Nagyenyed, ny.n. 1903. 29. 29 A király az 1822. augusztus 7-én elhunyt gróf Teleki Sámuel utódává 1824-ben báró Miske Józsefet nevezte ki kancellárnak. - Jancsó Benedek: Erdély története, Kolozsvár, Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, 1931. 104.
