Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kaán Miklós, ifj.: A fog és szájbetegségek gyógyítása állati és emberi testrészekből nyert orvosságokkal
KAAN Miklós, Iß.: A fog és szájbetegségek gyógyítása 147 A Trencsén megyei tótoknál a pállot szájzugot fülzsírral és fehér timsóval kezelték (Kácser 1906). Gönczi (1914) Göcsejben azt hallotta, hogy íz ellen mézzel kevert fokhagymát használtak, de gyógyították kutya fehér trágyájával is. Ezt apróra törték, és a fogra kenték. Bencze (1923) szerint a Dunántúlon a száj különböző gyulladásait íz-nek nevezték, és sokféleképpen gyógyították. Rutából főzött teával, zsályával, tojássárgájával, fehér borral. Szájvíznek gyömbér, timsó és ecet vizes oldatát használták, s a szájat porrá tört szárított dinnyemaggal, kovásszal és asszonyi tejjel ecsetelték, valamint gyermekláncfű nedvével dörzsölték. A Gyímes-völgyben a biztosítótü gömbölyű felével a fülből kiszedett fülsárral kenték be a száj szélét. (Antalné Tankó 2003). Összefoglalás Az állatok egyes testrészeinek vagy szerveinek a közvetlen alkalmazása napjainkra szinte teljesen eltűnt a gyógyítás eszköztárából. Természetesen bizonyos kenőcsök, kozmetikai szerek, homeopátiás gyógyszerek stb. alkotórészei között a mai napig előfordulnak állati kivonatok, de az a gyakorlat, hogy bizonyos emberi, állati szervek közvetlen érintkezésbe kerüljenek a gyógyítás során a beteg emberrel, napjaink modem társadalmában szinte sohasem fordul elő. (Leginkább a természetgyógyászat, az alternatív medicina eszköztárában szerepelnek állati eredetű szerek.) Mindez persze nem zárja ki, hogy időnként ne halljunk olyan híreket, hogy valaki a saját vizeletével keni be bőrbetegségét (netán így próbálja fiatalon tartani bőrét), vagy egy édesanya nyálával igyekszik hűsíteni, fertőtleníteni kisgyermeke sérülését, esetleg csonttörések után porrá tört tojáshéjat (is) etetnek a sérülttel, uram bocsá’ disznózsírral vastagon bekenik egy krónikusan köhögő gyermek mellkasát, de az ilyen esetek már inkább kuriózumnak számítanak a 21. században. A fog- és szájüregi betegségek gyógyításában ma már egyáltalán nem szerepel állati eredetű matéria. Az elmúlt évszázadokra jellemző volt azonban a fog- és szájbetegségek kezelése emberi és állati eredetű szerekkel. Ezek felhasználásának főbb jellemzői az alábbiak: 1. Számtalan gyógymódot az analógia elve alapján alkalmaztak fogfájás ellen: szarvas szarvát, csuka fogát, döglött ló fogát, stb. mint keményszövetet használtak fel foggyógyításra; az egyik keményszövetet tulajdonképpen egy másikkal igyekeztek pótolni. 2. Szintén az analógia elvének alapján - ami elrontotta meg is gyógyítja - fogféreg ellen különféle férgeket, kukacokat, bogarakat alkalmaztak: gilisztát, hernyót, napférget, kőrisbogarat, penészbogarat stb. 3. Időről időre más állatok részei is fellelhetők a fogfájás elleni receptekben 4. A gyermekek fogainak áttörését megkönnyítendő, gyakran kenték be az ínyt állati csont- vagy agyvelővel (pl. nyúl, borjú), illetve vérrel (pl. kakastaréj vére), de használtak tejet (pl. kecsketejet), vajat és mézet is erre a célra. 5. Az ínygyulladások kezelésekor (számtalan különböző eredetű és jellegű szájbetegség tartozhat ebbe a körbe) szinte mindenféle állati gyógyszer felhasználásra került: farkas foga és állcsontja éppúgy, mint a szarvasszarv és csukafog, de tej, tojás, méz is gyakran előfordul a receptekben. 6. A székleteket és az emberi vizeletet néha közvetlenül a szájba, fogba helyezték: pl. fehér holló ganéját, tehénganéj vizét, fehér
