Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Péter H. Mária: Müller Bernát gyógyszerész élete és munkássága
108 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) rend és a pontosság. Gyermekeinek elsőrendű nevelést adott, külön nyelv- és rajztanár járt a családhoz. A közbenjárást elítélte, gyermekei saját szorgalmukkal és tudásukkal lettek kiválóak. A Budapesti cím- és lakjegyzék szerint 1894-ben lakása az Erzsébet körút 12 szám alatt volt [16]. Példás családi életet éltek, felesége azonban már 69 éves korában, 1891. március 22-én, Csengeren elhunyt. Ezt követően teljes visszavonultságban élt. Tíz évre rá, 1901. március 3-án, életének 91. évében ő is követte feleségét. Temetése március 5-én volt a Kerepesi temetőben. A végtisztességen a család tagjain kívül jelen volt a főpolgármester, a polgármester, a tanács több tagja, számos gyógyszerész. A Gyógyszerészi Értesítő március 10-én (IX. évf., 10. szám) közölt Nekrológjában [41] részletesen elemzi érdemeit: gyógyszerészet, egyik legnagyobb alakját vesztette benne s örökké emlékezetes példáját: a hivatásától soha el nem térő s anyagi után soha nem kapkodó, lelkiismeretes gyógyszerésznek. ” A Gyógyszerészi Közlöny „Tárcza" rovatában közölt nekrológ,[42] szintén kihangsúlyozta az elhunyt sokoldalú tevékenységét, nagy tudását és ugyanakkor szerénységét is és kiemelte jótéteményeit is: „Bár igen képzett és tudományos ember volt, vele született szerénysége és zárkózottsága nem emelte őt sohasem a szó szoros értelmében vett szereplő emberek közzé Emléke sokáig fennmaradt, így halála után 32 évvel a Gyógyszerészi Hetilap „Elhunyt nagyjaink" című sorozatának nyolcadik közleményében Franki Antal, szegedi gyógyszerész is méltó emléket állít Müller Bemát gyógyszerésznek: „Oly tagját veszítette el benne gyógyszerésztársadalmunk, ki a régi gyógyszerészgárdának letűnt múltjában karunk mozgató elemét képviselte, ki tudományával, tekintélyével pályánk tudományos színvonalát segítette emelni. ” [43]. A Müller család említett tagjai Budapesten a Farkasréti temetőben nyugszanak, az Érdi út felőli, római számokkal jelölt 705-70 számú fülkében [39]. Müller Bemát még életében megérte, hogy gyermekei méltó utódjai legyenek, a fiúk, tanulmányaik befejezése után szakmájuk neves képviselőivé váltak. Nagyobbik fia, Müller Kálmán (sz. Pest, 1849. márc. 8.) orvos, tanulmányait Pesten és Bécsben végezte, oklevelét Bécsben kapta meg, majd 1873-ban saját költségén párizsi és berlini egyetemeket látogatta. 1874-ben, mint gyakorló orvos telepedett le Budapesten [33], neves belgyógyász, gasztroenterológus lett, 1884-ben címzetes egyetemi tanár, 1887-től 30 éven át a Rókus-kórház igazgatója [48]. Később, mint kiváló egészségügyi szervező tűnt ki, miniszteri tanácsos, kormánybiztos, a Főrendház tagja, az Országos Közegészségügyi Tanács alelnöke, a Közkórházi Orvostársulat alapító elnöke, a Budapesti Orvosi Kör alel- nöke valamint országos segélyegyletek elnöke is volt, sőt a Hőgyes Endre által alapított kolozsvári Orvos-természettudományi Társulatnak, és még 21 jelentős külföldi orvosi egyesületnek is tagja volt [15], A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1880-ban Szombathelyen szervezett XXI. vándorgyűlésén, titkári minőségben vett részt, majd az 1882-ben megjelent nagygyülési Munkálatok c. kötet egyik szerkesztője volt. 1890-től az Igazságügyi Orvosi Tanács tagja és orvos továbbképző tanfolyamok szervezője [19]. Munkásságáért a Ferenc József rend csillagos középkeresztjével tüntették ki. A Budapesti Orvosi Kaszinó 1901. évi működéséről szóló jelentésében említik, hogy főrendiházi taggá választását megünnepelték [21]. 1909-től báró szentgyörgyi nemesi előnevet használhatta. Az Orvosi Kaszinó keretében 1907 és 1941 között Semmelweis Ignác tiszteletére tartott serlegvacsorák keretében megemlítik Müller Kálmán 1909-ben tartott beszédét is: „Rokoni réven Semmelweisnek bensőbb ismerőse lévén sok bájos apró részletet mondott el szokásaiból, cselekedeteiből, melyek a nagy férfiú nemes ember szeretetét, fennkölt gondolkodását élénken jellemzik, úgy
