Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 315 várta, hogy kizárólag a magyar nemzetiségű személyek, családok, közösségek védelmét, fönnmaradását segítse elő a Kárpát-medencében. Apponyi Albert és még inkább Teleki Pál ekkor váltak a hazai eugenika meghatározó személyiségeivé, a 20-as években az ő szellemiségük határozta meg a tudományág sorsát, szervezeteinek életét. A harmincas évektől ráadásul a sokáig még mindig szociális hátterű nemzetvédő irányzatot a magyar eugenikán belül fokozatosan a Hoffmann Géza, majd Bosnyák Zoltán által hirdetett német ihletésű - ám ekkoriban az USA-ban és Svédországban is népszerű - aktív, biologikus eugenika és a Ploetz-féle doktriner fajhügiéné váltotta föl, amelynek - előbb elméleti, majd gyakorlatban is bevetett - eszköztárában már az emberek különféle szempontú, később tömegmészárlásba torkolló szelekciója is szerepelt. A magyar eugenika története persze sokkalta bonyolultabb, elgondolkodtatóbb és tanulságosabb, semmint azt e rövid jegyzetünk érzékeltetni tudná. Aki Turda remek könyvet elolvassa, nem csak az eugenika eddig szinte teljesen ismeretlen hazai történetével ismerkedhet meg, hanem a két háború közti magyar politikai gondolkodásról is igen árnyalt képet kaphat. Olyan folyóiratok és intézmények genezisét is jobban megérthetjük e könyv segítségével, mint a Nemzetvédelem, a Zöldkeresztes Mozgalom a Stefánia Szövetség, vagy a Közegészségügyi Intézet. Turda minden esetben tárgyilagosan elemzi, nemzetközi összefüggéseibe helyezi a magyar kutatók, politikusok törekvéseit és elméleteit, lenyűgöző tárgyismerettel mutatja be a hazai eugenika meghatározó alakjainak szellemi hátterét és gondolkodásuk fejlődését. A szerző külön érdeme, hogy igen érzékenyen képes reflektálni azokra a sajátosan magyar élethelyzetekre, vágyakra, reményekre, tapasztalatokra és félelmekre is, amelyek e tudományág és e nemzet sorsát végül oly tragikusan meghatározták. A bibliográfiával, gazdag jegyzetapparátussal, fekete-fehér képekkel, név- és tárgymutatóval kiegészített kötetet minden 20. századi, magyar történelem iránt érdeklődő olvasónak szívből ajánlom. Jó lenne ezt a könyvet magyar fordításban is egyszer még viszontlátni. Magyar László András Vincze János - Vincze-Tiszay Gabriella (szerk.): Emlékezünk orvosainkra 14., 15. kötet. Kiadja az Emberekért Emberül Csoport. Bp., NDP, 2013. 274 p.; 303 p., ill. Vincze János „Emlékezünk orvosainkra” című sorozatával arra vállalkozott, hogy egyrészt emléket állítson az elődöknek, másrészt példát mutasson az utódoknak, hogy a ma élőkről emlékezzenek meg hasonló összeállításokkal. Ez a sorozat nem lexikon, nem szokványos életrajzi összeállítás. Nagyon szubjektív, sokszor személyes hangú visszaemlékezésekből, önéletrajzi írásokból, néha már novellisztikus elemeket is tartalmazó történetekből áll. Másrészt azok a hivatalos levelek vagy baráti, személyes levelezések is olvashatóak, amelyek a szerkesztő vagy társszerkesztő birtokában vannak, és egy-egy általuk kiválasztott és közlésre méltó orvos életéhez kapcsolódnak. A 14. kötetben 33 szerző, a 15. kötetben 35 szerző által írt írásokat fűzött össze egy emlékezetláncra a szerkesztő. Visszhang címmel azok az írások olvashatók, amelyeknek már voltak előzményei az előző kötetekben, vagy újabb események történtek a már megemlékezett személyekkel
