Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 313 A történelem, művelődéstörténet, vallástörténet legrégebbi emlékei közül azonban számtalan példát lehet idézni a csecsemők, gyermekek védelmére hozott intézkedésekből, amelyek némiképp ellensúlyozták az „értéktelen emberélet” szellemében bekövetkező veszteségeket. Kétségtelen tény, hogy az első gyermekkórház létesítését a csecsemőgyilkosságok és a „kitett” csecsemők számának ijesztő méretű emelkedése tette indokolttá a 12. századi Itáliában. A felvilágosodás szellemisége a gyermeknevelés-gyermekorvoslás területén is sok változást eredményezett. Az orvosok ekkor már komoly lépéseket tettek a gyermekgyógyászat területén, különösenagyermekkorbanfellépő fertőző betegségek kórisméje, diagnosztizálása, gyógyítása terén. Az 1700-as évek utolsó évtizedeiben számos gyermekgyógyászati munkát tettek közzé francia, olasz és német szerzőktől, amelyek hamarosan éreztették hatásukat a magyar orvoslásban is mivel több alapvető müvet magyar fordításban is kinyomtattak illetve a század utolsó harmadában megjelentek a magyar szerzők által írott, önálló kutatásokra alapozott gyermekorvosi könyvek is (Weszprémi István és Csapó József könyvei). Az európai fejlődési folyamatban illeszkednek a magyar reformkor idején kibontakozó törekvések, sorra megvalósuló kezdeményezések. 1830-as évek több intézménye Schoepf -Merei Ágost (1804-1858) nevéhez, tevékenységéhez kötődik. 1836-ban nyitotta meg az Orthopaed Privát-Intézet kapuit a betegek előtt, amelynek neve nem utal gyermekek gyógyítására, a valóság mégis az, hogy különféle testi deformitásban szenvedő gyermekek (zömmel angolkórosok) alkották az ápoltak körét, profilja felölelte a gyermekgyógyászat és az ortopédia szakterületét, a terápia lényeges elemeként bevonva a gyógytornát, úszást, vízben való mozgatást. Ez az intézmény a nagy pesti árvíz idején megsemmisült, de Schoepf hamarosan -1839. augusztus 15-én - 12 ággyal megnyitotta a főváros első gyermekkórházát az Ötpacsirta (ma Puskin) utcában. Az intézmény neve Pesti Szegény-Gyermek Kórház volt, céljául a valóban nincstelen gyermekek megfelelő színvonalú gyógyítását tűzte ki az alapító. Schoepf sokirányú érdeklődésének, sokoldalú orvosi tevékenységének csupán egyik területe volt a gyermekgyógyászat, a gyógyító tevékenységhez kapcsolódva, azt kiegészítve mégis létrehozta az új szakterület lehetséges egészét: több éves kitartó küzdelmet vívott a gyermekgyógyászat egyetemi tantárggyá való elismertetéséért, az esetleges katedráért, rövid életű folyóiratot adott ki a gyermekorvoslásra irányítva a figyelmet, és ő a szerzője az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvnek is (1847). Őt követte id. Bókái János (1822-1884), aki 1852-től három évtizeden át vezette a kórházat, az európai színvonalú szaktudás a kórház irányításában és a gyógyítás sikerességében is megnyilvánult. Ezt koronázta meg az új, 148 ággyal rendelkező új gyermekkórház felépítése és 1883. szeptember 17-i megnyitása a Gólya (ma Bókay) utcában, amely ekkor vette fel a Stefánia Szegény - Gyermekkórház nevet. A magyar és az egyetemes orvostörténet egyaránt megkülönböztetett figyelmet szentel nem csupán az orvos-dinasztiák, de az egy-egy kiemelkedő orvos-tudós munkatársi, tanítványi köréből kialakult un. orvosi - iskoláknak is. Idősebb Bókay János is az iskolateremtő egyéniségek közé tartozott, Szontagh Félix, Kerpel-Fronius Ödön, Berend Miklós, Torday Ferenc, Preisich Kornél, Flesch Ármin, Bókay Zoltán (az unoka), Faludy Géza - és még hosszan folytathatnánk a felsorolást - vallhatták magukat a Bókay - iskola tagjainak, de egyéni kutatásaikkal is a gyermekorvoslás kiválóságai közé tartoztak.
