Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)

KÖNYVSZEMLE

KÖNYVSZEMLE

Bakay Lajos: A szélnek eresztett nemzedék. Egy agysebész életútja a Dontól a Harvardig. Bp., XX. Századi Intézet, 2004. 282 p.

Nehéz lenne megmondani, hogy Magyarország, történelme folyamán hány szélnek eresztett nemzedékkel lett szegényebb, de minthogy - a szerző, ifj. Bakay Lajos (1917- 1998) szavaival - az ország egyik „legjelentősebb kivitelét a művelt és tehetséges fiatalok” jelentették - és tegyük hozzá, jelentik ma is biztosak lehetünk benne, számuk nem kevés. Egy ilyen, szélnek eresztett generáció tagja a híres orvosdinasztia jeles képviselője, ifjabb Bakay Lajos is, aki emlékiratban idézi meg gyermek- és ifjúkorát, valamint a világháború sújtotta Magyarországról a Harvardig vezető útjának néhány állomását.

Memoárról lévén szó, a könyv nem csupán önéletrajzi visszaemlékezés, hanem kortörténeti és orvostörténeti tükör is egyben, melyben Bakay Lajos kitűnő elbeszélőként, lebilincselő előadásmódban ölti egyik szavát a másikba, egyik történetét a másikba. Stílusát a terjengősségnek még az árnyéka is elkerüli; néhol talán éppen szűkszavúnak is mondható, bár ez a szűkszavúság az esetek többségében nyilván indokolt és csak az olvasói kíváncsiság gerjeszti a hiányérzetet. A műnek kronologikus keretet ad az alcímben is jelzett időintervallum, azaz a doni harcoktól, a Harvardra való érkezésig elteli időszak; a könyv mégis nagyobb időszakaszt jár be, hiszen felvillan a család múltja, Bakay gyermek- és ifjú korának néhány pillanata is. Ezt az utóbb említett kitekintő időintervallumot is két nagy szakaszra oszthatjuk. Az első a család történetét öleli fel és az első világháború befejezéséig tart. Ezt a szakaszt nagyon frappánsan, szinte versbe illő tömörséggel zárja Bakay: „összedőlt a világunk”. Ennek az összedőlt világnak a romjain épülnek fel a két világháború közötti Magyarországot idéző emlékképek, történetek és szövik át a szerző életének tíz évét, a harctértől a világhírnév felé vezető út első néhány lépéséig.

Orvostörténeti szempontból a könyv több perspektívát is nyit.

Elsősorban - ha csak felületesen is, de - bepillantást nyerhetünk egy orvoscsalád életébe: nem a mindennapokba, hanem inkább azok a mozgatók, erkölcsi útjelzők rajzolódnak ki előttünk, amik mentén egy értelmiségi család élete zajlott, és amik meghatározták, hogyan reagáltak azokra a gyökeres történelmi változásokra, melyben a 20. század Magyarországa igencsak bővelkedett. így villan fel az olvasó előtt az orvos nagyapa szakmai életútja, vagy az orvosprofesszor édesapa életművének szilánkdarabjai, orvosi etikáját meghatározó néhány gondolatsor. És közben felmerül a kérdés: mennyire része a magyar orvostörténeti, sebészettörténeti gondolkodásnak az orvosprofesszor id. Bakay Lajos sebészi pályája? Fia így ír róla: „Mint sebész sok területen alkotott újat, kezdve egy új nyelőcsőműtéttel 1910 körül - azelőtt nem végeztek nyelőcső operációkat -, folytatva az 1920-as években szívsebészettel és az 1930-as évek során s magyarországi modern agysebészet megalapításával.”