Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
250 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) Emilt választották meg. Ezen az ülésen Schmitt Pál, az ORFI főorvosa javasolta a Weszprémi István Emlékérem megalapítását, mint az orvostörténeti kutatás legmagasabb hazai elismerését. (A megvalósítás érdekében - művészi tervezés, kivitelezés - 10 ezer forintot helyezett letétbe.) A vezetőségben 1958 végén ismét változás történt, az időközben elhunyt Schmitt Pál helyébe Réti Endrét választották be, Gortvay Györgyöt pedig Kiszely György váltotta fel. Gortvay „visszahívása” érthetetlen, hiszen jó viszonyban volt a „szakszervezetiekkel”. 1959-ben a vezetőségbe beválasztották Székely Sándort, Melly Józsefet és Abrahám Ambrus akadémikust. Morelli Gusztáv halála után helyét Ferencz Gábor főorvos foglalta el 1960-ban Az Orvostörténeti Szakcsoport előadásait az Orvostörténeti Könyvtárral közösen rendezte meg, helyesebben a Könyvtár folytatta eddigi előadássorozatát, a Szakcsoport bevonásával. A rendezvények új formáját jelentette a vándorgyűlések megtartása, amelyeket az ország különböző, orvostörténeti szempontból fontos városában szerveztek meg. Az első vándorgyűlést 1958-ban Szombathelyen és Sárváron, 1959-ben Debrecenben és Sárospatakon, a harmadikat 1960-ban Budapesten, és a negyediket 1961-ben Pécsett és Siklóson rendezték meg. A vándorgyűlések sorát - a nagy siker ellenére - nem folytatták, viszont 1962-ben Budapesten az Apáthy István - Symposium keltette fel a szakma érdeklődését. A Szakcsoport 1964-ben Semmelweis-üléssel kapcsolódott be a Semmelweis - Ház átadása alkalmából tartott rendezvények sorába, majd ezt követte 1965-ben a Semmelweis halálának centenáriuma alkalmából rendezett Nagyhéten való részvétel. 1966-ban már nem vett részt a Szakcsoport semmiféle országos szintű rendezvényben, mivel megalakult a MOTESZ {Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségé), amelynek keretén belül — a Szakcsoport helyébe - megalakult a Magyar Orvostörténelmi Társaság. A Magyar Orvostörténelmi Társaság 1965 novemberében történt megalakulása, illetve a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségébe 1966. április 29-én történt hivatalos felvétele egy jelentős korszakot zárt le. A Szakcsoport ténylegesen egy adott korszak legjobb lehetősége volt, a tudományos társasági élet szerveződésének olyan formáját hozta létre, ami addig és később is idegen volt a hazai tudományos életben. A furcsaságát az jelentette, hogy egy érdekvédelmet jelentő szakszervezeten belül teremtették meg a tudományos társasági élet lehetőségét, természetesen más követelményekhez igazították a tudományos élet szerveződését, nemzetközi kapcsolatait, stb. A Szakszervezet vezetőségében - bár voltak orvosok is - sok olyan személy is döntő szóval rendelkezett, akik nem ismerték mélységeiben az adott kérdést, gyakran az államhatalmat képviselték és nem az adott szakterületet. (Ezek voltak a „mozgalmárok”.) Az Orvostörténeti Szakcsoporttal kapcsolatos iratokból kitűnik, hogy a vezetőség menynyire függött a Szakszervezettől, igyekeztek kedvükbe járni, összeköttetéseiken át próbálták javaslatukat megerősíteni. Természetesen voltak, akik ebben a közegben jól mozogtak: ilyen volt Bencze József - elismerve az orvostörténelemért tett jelentős szakirodalmi és szervezetői tevékenységét - is, aki tagja volt a Szakszervezet vezetőségének, jó kapcsolatban állt egyes befolyásos vezetőivel, de amikor megszűnik ez a forma, talajt vesztetté válik. A Magyar Orvostörténelmi Társaság a MOTESZ alapszabályzatában rögzített feltételeknek megfelelően 1966. június 23-án tisztújítást hajtott végre, Farkas Károly elnököt Bencze József váltja fel, egyébiránt maradt a régi vezetőség. (Farkas Károly professzort más társaság is elnökének választotta, így több helyen nem lehetett elnök.) Bencze József azonban hamarosan (1966. augusztus 9-én) megvált az elnöki tisztségtől, betegségére és idős korára
