Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Dobos Irma: A sóshartyáni JODAQUA gyógyvíz kutatástörténete
DOBOS Irma: A sóshartyáni JÓD AQUA gyógyvíz kutatástörténete 207 Vízkutató és Fúró Vállalat vette át a kút további kezelését és a gyógyvíz palackozását. Az ellentmondás feloldására 1977-ben a szerző kezdeményezésére a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Gyógy- és Ásványvíz Üzeme talpmélység ellenőrzést végeztetett. A mérés bizonyította - ahogy azt még az 1950-es évek palack-címkéin is lehetett olvasni -, hogy a gyógyvizet kezdettől a 600 m-ig fürt és az 521,0 m-ig csövezett kútból termelték. Az ellenőrzés még arra is választ adott, hogy a nyitott alsó szakasz közel 30 év alatt 535,0 m-ig feltöltődött. Az 1989-ben bekövetkezett gazdasági és társadalmi változás után a VIKUV Rt. egy Franciaországban élő magyar üzletembernek adta el 1997-ben, a Gresham Kft-nek további hasznosításra a sóshartyáni telepet (Magyar Nemzet 1997). Jelenleg a Jódaqua Kft. palackozza a gyógyvizet a Dózsa György u. 7. sz. alatti telephelyen. Sóshartyán földtani környezete A sókutatást megelőzően a gyógyvíz előfordulási helyével már id. Noszky Jenő (1940), Ferenczi István (1939) és Majzon László (1942), főként rétegtani szempontból foglalkozott. Legutóbb Hámor Géza adott összefoglalást a Nógrád-cserháti kutatási terület földtani értékeléséről (1985). Bartkó Lajos térképezésekor az oligocén kori üledékek vizsgálatát helyezte előtérbe, mivel már akkor nyilvánvaló volt, hogy a sósvíz-előfordulások ehhez a földtani képződmény-sorozathoz kapcsolódnak. Munkája során még csak néhány fúrás eredményét tudta figyelembe venni, s inkább csak a felszíni megfigyelésekre támaszkodhatott. Sóshartyán és környékén a felső-oligocént három szintre tagolta. A felső-kattiba a glaukonitos homokkő csoportot, a jellegzetes laguna-üledékeket (csillámos márgák és homokos agyagok) pedig a középső-kattiba sorolta. Úgy látta, hogy ezek az üledékek jelölik ki a boltozati régiót. A felső-oligocén legidősebb szintjének, a mintegy 150 m vastag szürke agyagos homokkövet tekintette. Ennek a slires összletnek a bázisára tette Bartkó Lajos a sóshartyáni, a szécsényi és a csízi jódos-brómos vizet, de feltételezi, s ez látszik a legvalószínűbbnek, hogy esetleg repedések tárolják a gyógyvizet. Az oligocén rétegek nyugatról keleti irányba kivastagodnak, s ezt a feltételezést a legutóbbi fúrások is bizonyítják. A balassagyarmati újabb fúrás (1981) 645,0 m talpmélységben fejeződött be, amelyben az oligocén képződmények a paleozoos csillámpalára települtek. Az 1964-ben Salgótarján közelében, Somoskőújfalun létesített 2232,60 m mély kutatófúrás nem érte el az oligocén agyag és márga feküszintjét. A rétegtani viszonyokat Hámor Géza (1985) többek között a Sóshartyán községen kívül telepített szerkezetkutató fúrások adatai alapján újból vizsgálta. Megállapította, hogy a Kiscelli Agyag Formációra (középső-oligocén) konkordánsan a legnagyobb kiterjedésben a Szécsényi Slir Formáció (felső-oligocén alsó szintje) települt. Ezt zömében szürke, ritkábban zöldesszürke vagy sötétszürke aleurit, agyagos és finomhomokos kőzetliszt alkotja. Alárendelten agyag, finom- vagy aprószemü homok, laza homokkő betelepülések is megfigyelhetők benne. Némely homokkő-réteg glaukonitos, zöldesszürke. A Szécsényi Slir Formáció felett a Pétervásárai Homokkő Formáció különíthető el. Ez az üledékösszlet a felszínen sárgás árnyalatú, bányanedvesen szürke homokos agyagos, kőzetlisztes homok, homokkő, néhol kavicsos betelepüléssel. Jellegzetes a formáció glaukonit tartalma, amely Sóshartyán környékén egymás alatt 25-30 m-enként mint betelepülés jelentkezik.
