Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Dobos Irma: A sóshartyáni JODAQUA gyógyvíz kutatástörténete
A SÓSHARTYÁNI JODAQUA GYÓGYVÍZ KUTATÁSTÖRTÉNETE DOBOS IRMA LA gyógyvíz feltárása és a telep kialakulása Történeti adatok az első sóskútról A JODAQUA gyógyvíz feltárása és hasznosításának kialakulása elválaszthatatlan az országban e század két világháború utáni sóhiányának megoldására irányuló földtani kutatásától, amely végül is mélyfúrású kút létesítéséhez vezetett. A község neve arra utal, hogy a „hártyán névhez a „sós” előtag a sósvíz feltárása után került, ezzel is jól megkülönböztetve a közeli hasonló nevű Kishartyántól. A sós aknáskút Mária Terézia (1717-1780) uralkodása alatt már kétségtelenül megvolt, bár feltételezhető, hogy jóval korábban, esetleg a Rákóczi szabadságharc idejében keletkezett, hiszen akkor is voltak só szállítási és -ellátási nehézségek. Először J. M. Korabinszky említi Geographische Historisches Produkten-Lexicon in Ungarn c. munkájában a sósvizet (1766). Azt írja, hogy „Schósch Hártyán wird wegen des Salzwassers so genannet, welches hier angetroffen wird und den Einwohnern so wohl beym Viehtrank als beym Brodtbacken gute Dienste leistet. ” Fényes Elek: Magyarország geographiai Szótárá-ban (1851) két helyen is foglalkozik Sóshartyánnal. „Van itt egy sós forráskút is, melly azonban nem használtathatik” (II. köt.), majd a IV. kötetben valamivel bővebben ír: „Van itt egy sós forrás-kút, mellynek használása a kamarától megtiltatott, s kőfallal körülvétetett. ” Wachtel Dávid így nyilatkozik a kútról: „...befand sich eine sehre ergiebige Kochsalzquelle, welche jedoch über Anordnung der Kameralbehörden verschüttet wurde Nem sokkal ezután Pesthy Frigyes kéziratos munkájában találkozunk a legrészletesebb leírással. „...A községfőutcáján áll egy sóskút feletti bódé, mely ezelőtt 45-50 évvel mint közös itatókút volt, de kevésbbé sós, mit azon időben a királyi kamara felbontatott, körülbelül 30 öl mélységre a só kutattatott, ahonnan olyan bővizű forrás ütött fel, hogy az a közelfekvő falvakat a kutatás ideje alatt elegendő sósvízzel ellátta, t. i. reggelenként huzattatott ki, mit használni nagyon jól lehetett; ezután lehetett a mélységben dolgozni”1 2 A sósvízlelőhelyek között említi Hunfalvy János Sóshartyánt A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leirása c. munkájában (1865), s új adatok közlése nélkül idézi fel Sóshartyánt Englánderné Brüll Klára: Történeti adatok Magyarország eltűnt forrásairól c. tanulmányában.3 1 Wachtel Dávid: Ungarns Kurorte und Mineralquellen. Oedenburg, Seyring und Hennicke,1859. 2 Helységnévtár, 1863-1865. 3 Englánderné Brüll Klára Történeti adatok Magyarország eltűnt forrásairól. Orvosi Hetilap, 1933., 77. évf. 34. sz. 763-766.
