Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
SZABÓ Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon 199 bővülésének köszönhetően - inkább háttérbe szorult. Ugyanakkor egy új szempont is felmerült az idegenforgalommal, ezen belül pedig a fürdőkkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy az idegenforgalom a nemzeti propaganda egyik hatékony eszközévé válhat, így az Országos Idegenforgalmi Bizottság szaktanfolyamain az idegenforgalom nemzeti jelentősége mellett az Idegenforgalmi Propaganda Munkaközösség a nemzeti propaganda témájában is tartott előadásokat, tanfolyamokat. A fürdők sorsa tehát, semmivel sem volt jobb, biztatóbb a kórházakénál. Annak ellenére, hogy a fürdők nagyon nehéz körülmények között kerültek vissza, azonnal megindult az integrálásukra, fellendítésükre szerveződő munka, még akkor is, ha sejthető volt, hogy a háború miatt igen szűkös lesz majd a fürdők bevétele és akkor is, ha tudták, az infrastrukturális hiányosságok miatt talán kevesebb külföldi vendég keresi majd fel a gyógyhelyeket, mint amire békeidőben és kedvezőbb infrastruktúra mellett számítani lehetett volna. Összegzés A19. század végén elindult kórházfejlesztéseknek és építéseknek, majd ezek-egy idő utáni - modernizálásának az első világháború vetett véget. Az ország trianoni feldarabolásával az egészségügy is jelentékeny kárt szenvedett. Ezek a károk részben anyagi természetűek, részben pedig szellemiek. Az anyagi természetű kár azt az épített vagyont foglalja magába, ami az országcsonkítással az országhatárokon kívülre került. Persze ezt nem tekintették közvetlen kárnak, hiszen továbbra is az ott élők egészségét szolgálták a meglévő intézmények. A nem anyagi kár részben strukturális természetű és a betegellátásban jelentkezett, hiszen a kórházépítési koncepció egy adott országra, egy adott népességre - ha nem is mindig arányosan - elosztva valósult meg. Ennek a szerves fejlődésnek szakadt vége Trianonnal, amikor már vészesen szükségessé vált volna a kórház-modernizáció és további kórházak építése. Ez Csonka-Magyarországon a 20-as években meg is kezdődött. A vesztett háború, az ország-csonkítás, a gazdasági összeomlás ellenére az egészségügy minden területén történtek előrelépések. A fejlesztések haszna, mind népjóléti, mind pedig nemzetgazdasági haszna megmutatkozott, és ezt támasztják alá a rendelkezésre álló statisztikák is. Ajavuló tendenciák 1939-ben, a Felvidék egyes részeinek visszacsatolásával megtorpantak, majd részben a háború, részben pedig a visszacsatolt területeken elmaradt egészségügyi (és sok egyéb) előrelépések, fejlesztések miatt romlani kezdtek. Magyarország 1939-cel kezdődően nem egyszerűen csak visszakapta elvesztett területeinek egy részét. A háború támasztotta nehézségek ellenére ezeken a területeken fel kellett mérni az egészségügyi helyzetet, integrálni kellett a magyar rendszerbe és nem utolsó sorban fejlesztésekbe kellett kezdeni. Az megállapítható, hogy egészségügyi szempontból az integráció folyamatára nem volt egységesen kidolgozott menetrend. Ha valaki nem volt olyan módszeres és rendszerező elme, mint vitéz Galambos József doktor, nehezen boldogult. Először is, mit talált a magyar egészségügy a visszatért területeken? A Felvidék kivételével nagyon kisszámú kórházi fejlesztést; pedig a gyógyítás a 30-as évek végére végérvényesen beköltözött a különböző gépekkel, laboratóriumi eszközökkel felszerelt kórházak falai közé. A visszakapott területeken szembeötlő volt, hogy a kivonulók még azt a keveset sem szerették volna hagyni, amit itt befektettek. A kivonuláskor sok helyen szerelték le
