Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
SZABÓ Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon 197 Az építkezések a gazdasági válság hatására ezen a területen is megtorpantak, de a 30-as évek közepén már új fürdők építéséről számolt be Balneológiái Egyesület, bár számuk természetesen még mindig messze elmaradt a Trianon előtti számtól. Az északi visszacsatolással néhány fürdő is visszatért, mint például Csíz-fürdő, azonban az északabbra fekvők továbbra is országhatáron kívül maradtak. Az erdélyi visszatéréssel viszont komolyan megemelkedett a gyógyfürdők és a gyógy-, valamint ásványvizek száma. Kunszt János, a Rudas-fürdő vezető orvosa, valamint Zselyonka László, egyetemi tanársegéd kiküldetésen vettek részt 1940 őszén és az itt szerzett tapasztalatokról írásban tettek jelentést. Erdélyben a kilencszáznegyvenes években kétezer gyógy- és ásványvíz forrását tartották számon és nagyjából kilencven volt a fürdők száma, melyek között helyi jelentőségűek, de reményteljes, országos súlyúak is akadtak. A felmérést igen nehéz volt elvégezni, hiszen már szezonon kívül, bezárt fürdőket, fürdővárosokat látogattak. Azt azonban meg lehetett állapítani, hogy csak nagyon kevés fürdő fejlesztésére fordítottak figyelmet. Jobbára azok a fürdők fejlődtek, melyekben a román tőke fantáziát, gyorsan megtérülő befektetést látott. Ugyanez volt jellemző az ásványvízpalackozó üzemekre is, melyek közül igen sok - az elavult technológia, a piacképtelenség miatt - zárva tartott. Hasonlóképpen rossz volt a helyzet a vizek vegyelemzésével kapcsolatban is. Ahogyan írták, a 22 éves megszállás alatt „csak kevés ásványvízről készítettek vegyelemzést. A legtöbb forrásnak azonban csak a világháború előtti, sőt esetleg 60-80 éves elemzése van. A megszállás alatt készült vegyelemzéseknek csak kis része hozzáférhető jelenleg, mert az elmenekült román tulajdonos, bérlő, fürdőigazgató az elemzési adatokat magával vitte. ”35 A megállapítás egybecseng azzal, amit a kórházak statisztikájáról, leltáráról már korábban elmondtunk. A fizikoterápiás ellátásról úgy vélték, hogy a megelőző időben nem fordítottak rá kellő hangsúlyt. Nemcsak az eljárások, de a gépi felszereltség is hiányos volt; elektroterápiával inkább csak a fürdőorvosok magánrendelésén lehetett találkozni. Egyedül Szovátán, a Bírák házában volt elektroterápiás kezelés, ám ennek egész berendezését magukkal vitték. A felmérést készítő két orvos úgy vélte, hogy a közegészségügyi infrastruktúra további fejlesztésére is szüksége lesz a visszatért fürdők településein. Az igazi bonyodalmat azonban a tulajdonosi háttér okozta. A kisebb fürdők esetében világos volt a helyzet. Ezen fürdők többsége falusi közbirtokosságoknak, vagy régi magyar családok tulajdonában volt. Helyzetüket tekintve nagyjából az első világháború előtti állapotokat tükrözték vissza. „Ezeknek (ti. a településeknek) a 20 éves impérium alatt görögkeleti iskolákat és templomokat kellett építeni, adókkal sanyargatták őket. A magyarságnak nyaralásra nem tellett. Nem azt kell tehát csodálni, hogy ezek a fürdők nem fejlődtek, hanem csodálatos, hogy vannak"36 — írta Kenessey Elek a székesfővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások központi felügyelője az 1940 októberében Erdélyben tett látogatáson nyert tapasztalatok alapján. Kenessey hat pontban állapította meg a visszatért fürdőkkel kapcsolatos problémákat és teendőket: az első az erőszakos elidegenítés következményeinek orvoslása volt, a második 35 Kunszt-Zselyonka: Beszámolójelentés a keleti országrészekkel és Erdéllyel visszatért fürdők és ásványvizekről. Az Országos Balneológiái Egyesület 1941. évi Évkönyve. Budapest, 1942. 36 Kenessey Elek: Beszámoló-jelentés a visszatért erdélyi fürdők gazdasági problémáiról. Az Országos Balneológiái Egyesület 1941. évi Évkönyve. Budapest, 1942.
