Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
188 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) Míg ez utóbbiban a 30-as évek végére 12,5 csecsemőhalál jutott 100 élve szülöttre, addig a visszacsatolt részeken (Kárpátalja nélkül) 13,6.15 Ez talán nem is meglepő, hiszen az elemző munkák sorra rámutattak a magyarlakta területek szülészeti viszonyainak tarthatatlan voltára. Kriesch Lajos Gömör megye viszonyait elemző beszámolójából tudhatjuk, hogy a rimaszombati - egyébként a megszállás évei alatt modernizált és nagyszabású - kórházban nem volt szülészorvos és a szülészeti osztály csak mint a sebészet egy elhanyagolt tartozéka működött (!). Ugyanilyen állapotot találtak a rozsnyói katolikus kórházban is. „Gyakorló szülész szakorvos is talán egy volt az egész vármegyében. Lehet, hogy ez szándékosság volt, lévén Gömör tiszta kisebbségi terület, lehet, hogy a cseh orvosképzés rendszere okozta ezt a különös helyzetet [...] Két szülészeti intézet működött a felszabaduláskor a vármegyében. A rimaszombati fiókosztály 12 ággyal és a rimaszombati katholikus kórház hasonló osztálya 7 ággyal. A vármegyének azon része, mely a felszabaduláskor került magyar fennhatóság alá, mintegy 100 ezer lakosú, ehhez számíthatunk még kb. ugyanakkora lakosszámú területet, mely a két kórház érdekkörében volt, de jelenleg Szlovákiához tartozik. Tehát cca. 200 ezer lakosszámú területnek volt 19 szülészeti ágya, ami azt jelenti, hogy kb. 10.000 lakosra esett egy ágy.”'6 Ez a szülészeti szempontból hihetetlenül rossz kórházi ellátottság és szakemberhiány azt feltételezte volna, hogy az otthonszülések előtérbe helyezése miatt, képzett bábák látták el a lakosságot. Azonban ez nem így volt. A csonka országi bábaellátottsághoz viszonyítva nagyon nagy különbségeket látunk. A tárgyalt területen a gyér kórházi- és szakorvosi ellátottság mellett is 93882 lakosra csupán 61 bába jutott. Közülük 49-nek volt képesítése, a többi úgynevezett cédulás bába, akik csak néhány hetes tanfolyamon szereztek szaktudást. A bábák 44,26%-a 60 és 80 év között volt, vagyis szaktudását nagyon régen szerezte, felújítani viszont nem volt kötelező. Kriesch szerint a „csehszlovák közigazgatás nem helyezett súlyt a bábák továbbképzésére, működésük sem állt komoly ellenőrzés alatt. Az ú.n. bábanapló fogalma pl. teljesen ismeretlen volt. ” A kárpátaljai helyzet még ennyire sem volt kedvező. A határkiigazitás területi anomáliái nehezítették az amúgy is súlyos helyzetben lévő egészségügyi igazgatást és munkát. Ahogyan Jäger Gyula fogalmazott, a még további kiigazításra szoruló országhatár szinte lehetetlen helyzetet teremtett, „például Ungvárról csak nagy kerülővel, Beregszászon át lehet Munkácsra menni. Munkács temetője Ruszinföld területére esik. Ungvárról nem lehet másképp Kassára menni, csak Sátoraljaújhely-Göncön keresztül. Kórházi vonatkozásban az energiaforrásoknak van hasonló sorsuk, ugyanis öt felvidéki kórházunk a Stredo- Slovenskói Villanyművektől, Besztercebányáról kapja az áramot, Rimaszombat pedig a 12 km-nyire fekvő Felsősziklásról kapja a vizet. ” A kárpátaljai térségben kedvezőtlenebbek voltak a közegészségügyi statisztikai adatok. A születésszám viszonylag magas volt: 1000 lakosra 26,7 élveszületés jutott 1939-ben, viszont a csecsemőhalandóság is igen magasnak bizonyult, elérte 100 élveszülöttre a 18,7-et. A különböző fertőző betegségek is nagy számban fordulnak elő, a kiütéses tífusz szinte endémiás méretekben fordult elő ezen a területen, de a malária és a fertőző agy- és gerinchártya gyulladás is számos esetben előfordult.17 15 Petrilla Aladár: Egészségügyi mérlegünk 1939-ben. Népegészségügy 21 (1940) 12. 16 Kriesch Lajos: Adatok a felszabadult Gömör megye szülészeti viszonyairól. Népegészségügy 21 (1940) 3. 17 Petrilla Aladár: Egészségügyi mérlegünk 1939-ben. Népegészségügy 21 (1940) 12.
