Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Simontornyai-Scheiber Mária: A budai Városmajor utcai Bíró Dániel kórház története
172 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) vasárnapon, 14-én 12 órakor érkeztek a nyilasháziak. A kijáratokat elállták, igazoltattak. Óvóhely nem volt, s ez a társalgóban történt. Négy Krausz volt ott: három testvér és a húga férje. Krausz Zoltán hadiüzemi igazolványát a kőbányai Ganzból, ahol fémmunkásként dolgozott, felmutatta. Vízért mentek a kis udvarba/5 de vissza már az épületbe nem tudtak menni, az őrség elállta útjukat, s így az igazolványuk is ott maradt. Akiket zsidónak találtak - illetve akik hamis igazolványát nem fogadták el -, azok a társalgóban gyülekeztek. Kb. 40-50 fő. Majd megkerült az igazolvány, felmutatta, s nővérétől kért tanácsot, mit csináljon? Azt felelte: „... én sem mutattam megahamis papíromat!’’. Azt hitték, a gettóba kísérik őket. Bejött egy géppisztolyos nyilas: „Tíz ember álljon elő!” - szólt. A kissvábhegyi udvaron 10 lövés dördült. A 10 ember halott volt. Az ötödik csoport után - látva, hogy itt nincs menekvés - a terem végébe húzódott, ahol 2 fiatalabb, 1 idősebb és 7 ágybeteg volt. Húga még decemberben megmutatta a ház alatti szénledobó helyiséget, s egy napot már töltött is ott. Az ablakok kék légó-papírral voltak fedve. Kinyitja, kinéz, nem áll ott nyilas: a teremben négyen maradtak. Az idős Zádor bácsi rémülten kérdi: „Mit akar csinálni Krausz úr?” „Nem tudom...” De észrevették a nyitott ablakot. „Egy sem marad életben!” - kiáltottak. Ő kiugrott a nyitott földszinti ablakon, s lesurrant a nyitott ablakú szénledobóba, a szén közé bújt. Egy kézigránátot dobtak utána, de az nem robbant fel, a szén lefojtotta. Hallották, ahogy a 7 ágyban fekvő betegre 7 lövést adtak le. Húga és sógora a szuterénben rejtőztek el. A gépész menyasszonya, aki keresztény lány volt, útját állta a nyilasoknak: „Ezek le vannak igazolva!” - mondta. így kb. 10-12 ember megmenekült. Beesteledett. Friedmann főorvos unokája - egy kb. 20 éves fiú - egy erős altatót vett be, azt gondolta, hogy mint beteget nem bántják, de másnap reggelre meghalt. A nyilasok másnap, 15-én visszatértek és a súlyosan sérült, még életjelet mutatókat kegyetlenül lemészárolták. Egy ápolónő megkereste az apját, nekik pedig fadobozos lekvárt adott, miután már 2 napja nem ettek, nem ittak. Harmadnap Vilma takarítónő kereste őket és csodálkozott, hogy kb. 15-en megmenekültek. Itt találkozott egyik húgával és sógorával. De Gizi nővére - a diétás nővér, aki idehívta - halott volt. Itt várakoztak, félve, hogy a nyilasok még visszajöhetnek. A Kissvábhegyi úton a halottak egymáson feküdtek, behavazva. Negyedik napon kiadták a parancsot: mindenki hagyja el a kórházat! A gépész írt neki egy „Kovács Zoltán ref. vallásit” igazolványt, s senki nem látta, hogyan mentek ki az épületből matracot cipelve. A szemközti ház nem fogadta be őket. A Városmajor u. 58. (Ferencsik- ház)-ban találtak menedéket, elhelyezkedtek a három szobában, német emigránsok között. Ablak nem volt, de fűtöttek, s babot főztek, lóhúst ettek, egészen január 18-tól február 13-ig, amikor felszabadultak. Klein Imréné (Dr. Faragó Erzsébet) Angliából levélben küldött visszaemlékezése35 36 A kórház mellett volt a János szanatórium, ahol egy német katonai csoport volt, azt hiszem ’43 októberétől. A Városmajorban volt egy nyilas hadiszállás is. Sajnos, sem dátumokra, sem nevekre nem emlékezem. Novemberben, decemberben többször átjöttek 35 A Városmajor utcai nyilasházból (—a szerző kiég.) 36 Kissvábhegyi-úti oldal, ma Gaál József utca (-a szerző kiég.)
