Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KRÓNIKA
KRÓNIKA KRÓNIKA HALOTTAINK BATÁRI GYULA (1931 -2013) A Magyar Orvostörténclmi Társaság nagy műveltségű tagját vesztette cl Batári Gyula halálával, akit tudományos munkásságának elismeréseként 1984-bcn Zsámboky János emlékéremmel tüntetett ki. Batári 1956-ban szerzett oklevelet az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-könyvtár szakon. 1956-1965 között az Országos Műszaki Könyvtár munkatársa, osztályvczctő-hclycttcsc, majd 1965-2002 között az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa, később főmunkatársa. 1985-2002 között az OSZK Híradó szerkesztője volt. A Magyar Orvostörténclmi Társaságnak 1970 óta tagja, 1995-ig vezetőségi tagja, az általános tudománytörténeti szakosztály titkára volt. Az 1980-as évektől a Magyar Újságíró Szövetségnek is tagja lett, a sajtó osztályban fejtett ki tevékenységet. Ugyancsak tagjai sorába hívta a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság is. Kutatási területe a hazai és az amerikai magyar sajtó története, a magyar orvosi és tudományos szakfolyóiratok kialakulása és fejlődése, de foglalkozott művelődés-, irodalom-, könyv-, könyvtár-, reklám-, orvos- és tcchnikatörténelcmmel, olvasásszociológiával. Közel 600 szakpublikációval büszkélkedett, valamint hat alapvetésnek számító könyvet adott ki. 1974- ben egyetemi doktori disszertációját A régi magyar orvosi folyóiratok (1721-1867) címmel védte meg, majd ennek folytatását is jelentette az 1994-ben kiadott A tudományos szaksajtó kialakulása Magyarországon (1721-1867) és az 1999-ben nyomdai napvilágot látott Fejezetek a külföldi magyar sajtó történetéből (1853-1920) című kötet. E sorozatba tartozott az 1988-ban kiadott A természettudományi folyóirat-irodalom kezdetei Magyarországon (1721-1867) c. kötet. Utolsó - talán munkásságát összegző - munkája az Olvass, tanulj, kutass, alkoss c. könyve (2008), amely tükrözi elmélyült gondolkodását, hatalmas műveltségét és tudományos kutatási módszereit. A budakeszi temetőben helyezték végső nyugalomra. Kapronczay Károly ALEXANDER EMED (1922-2013) Alexander Érned Englender Sándor néven, 1922-ben született egy kis, Borsod megyei faluban, Centerben. Családja az 1820-as évek óta gazdálkodott ott, nagyjából száz holdas birtokon. Sándor az I. világháborúban hősi halált halt nagybátyja után kapta nevét. Az 1940-ben Miskolcon, a Lévay Józsefről elnevezett református reálgimnáziumban letett érettségi után Érned mezőgazdasági munkákat vállalt, hiszen a zsidótörvények és a numerus clausus miatt továbbtanulásra semmi reménye nem lehetett. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be. Tíz hónapos szolgálata alatt óriási szerencsével túlélte a pusztavámi SS-vércngzést, később pedig az utolsó pillanatban sikerült megszöknie a deportálás elöl. 1945-ben hazatérve tudta meg a szörnyű hírt: szeretett és kiterjedt családjából, édesapján kívül senki nem élte túl a háborút, otthonukat, gazdaságukat pedig a környékbeliek, kifosztották. Emedet szülőfalujához immár nem kötötte semmi. Pestre utazott, ahol beiratkozott az orvosegyetemre. 1949-ben azonban a fenyegető kommunizmus elől újra menekülnie kellett. Ezúttal Ausztriába vezetett az útja. Grazban folytatta tanulmányait, majd Münchenben szerzett orvosi diplomát. Ekkor egyenesen a frissen született zsidó államba, Izraelbe utazott, mert abban reménykedett, hogy itt végre otthonra talál. Haifa városában megtelepedve, megnősült, családot alapított, gyermekorvosi képesítést szerzett, majd másfél évet szolgált az izraeli légierőnél is. 1956-tól Haifán működött, mint gyermekorvos. 1976-ban hosz-
