Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Kalakán László: A légóegészségügy története
186 Comm, de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) nemcsak az indokolja, hogy az intézmény témánk szempontjából megkerülhetetlen lenne, hanem az is, hogy Magyarország, s azon belül Budapest vonatkozásában csupán ezen egyetlen kórház esetében beszélhetünk tökéletes légoltalomról. A sziklakórház kiválóságát és különlegességét egyrészt köszönhette világszínvonalú és modem technikai megoldásainak, másrészt pedig földrajzi elhelyezkedésének és adottságának, hiszen azt a világ egyik legnagyobb és legérdekesebb mésztufa-barlangrendszerében alakították ki.32 A Magyar Vöröskereszt 1943. október 21-én tartott értekezletén Born József tisztiorvos bejelentette, hogy „a közel jövőben a Lovas úti légoltalmi sebészeti szükségkórház megkezdi működését”. A Sziklakórház története azonban nem ekkor kezdődött. A kórház megszületése is a már korábban említett várbeli barlangpincék légoltalmi szempontból való feltárásának és kiépítésének rendszerébe illeszthető, noha az építkezés nem az első vári óvóhelyek létrejöttének időszakában kezdődött. Pontosabban szólva annak az óvóhelynek a kiépítése, amelyet később kórházzá alakítottak át, már 1939-ben elkezdődött azáltal, hogy az Úri utca alatti barlangok egy részét vasbeton szerkezetekkel megerősítették és a Lovas út felől alagút építése révén hozzáférhetővé tették. Az ekkori tervek szerint azonban feltehetően csupán óvóhelyként kellett volna funkcionálnia, a légi veszély fokozódásával azonban gondoskodni kellett olyan kórházról, amely minden körülmények között működőképes volt. A kórházépítés megkezdésének időpontja ugyanakkor a rendelkezésünkre álló források alapján ellentmondásos, a munkálatok valamikor 1941 januárja és 1942 ősze között kezdődtek. A polgármester 1942. december 15-én a 3259/1942. Bp. légo. XIV. számú határozatával megbízta a polgármesteri XIII. ügyosztályt a sziklakórház építési munkálataival, amely eleinte jóval kisebb területet - csupán az eredetileg óvóhelynek szánt terület kibővítésével mindösszesen egy 60 ágyas sebészeti osztályt műtővel, kezelőhelyiségekkel és géptermekkel - foglalt volna magába, mint a később véglegesen kialakított komplexum. Az eredeti tervtől eltérő - immáron így már második - bővítésre a polgármester az 1943. május 11-én kelt 2708/1943. Bp. légó. XIV. számú határozatával került sor, amelynek következtében további öt aládúcolt barlangpincét vontak be az építkezésekbe és a kórházat bekapcsolták a budavári labirintusrendszerbe. Ezzel a bővítéssel a légoltalmi szükségkórház mintegy 300-310 fekvőbeteg elhelyezésére vált alkalmassá. A munkálatok befejezésével az erőltetett ütemű és folyamatos munkavégzés ellenére is állandóan csúsztak, a kórház végül 1944 tavaszára készült el. Vezetésével Kovács István közkórházi adjunktust, a János kórház sebészét bízták meg, feltehetően azért, mert orvoshadnagyként tíz hónapi harctéri tapasztalat állt mögötte. A kórház főbejárata a Lovas útról nyílt, illetve két másik várbeli épületből is megközelíthető volt. Az építkezések során három, összesen 60 ágyat befogadó nagy kórtermet alakítottak ki mosdókkal, WC-kel, zuhanyzókkal, illetve egy korszerű műtőt - 8-16 méter mélyen a felszíntől - sterilizátorral és egy helyiséget a Röntgen-szobának. Ezen felül voltak ápolói szobák, orvosi szoba, felvételi helyiség és teakonyha is. Arra az esetre, ha nagyobb tömegben kerültek volna sérültek a kórházba, kialakítottak további öt aládúcolt és villany- világítással ellátott barlangpincét, ahol körülbelül 250 további ápoltat lehetett elhelyezni. Mivel a barlangok levegője erősen nedves és azok kórtermek céljaira nem lettek volna al- 12 12 Az európai fővárosok közül egyedül Helsinkiben létesítettek egy, a fővárosi „Sziklakórházhoz” hasonló földalatti kórházat, azonban az teljes mértekben földalatti müépítmény volt, mivel Helsinki geológiai viszonyai Budapesthez képest eltérőek.
