Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kührner Éva: A magyar iskola-egészségügy története Fodor Józseftől 1945-ig
106 Comm, de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) Újabb változást csak az 1941-es állami, majd 1942-es katolikus és református felekezeti népiskolai tantervek hoztak, amikor a nyolc osztályossá váló elemikben a tantárgy oktatása az utolsó két évre tolódott. Az egészségtan oktatással kapcsolatban sokszor fellángolt a vita, hogy módszertanilag jobban felkészült tanítók, vagy az egészségügyi kérdésekben képzettebb orvosok tudják-e nagyobb hatékonysággal oktatni a tantárgyat. A kérdést legtöbbször a képzett iskolaorvosegészségtan tanárok alacsony száma és az anyagi lehetőségek korlátozott volta, döntötte el. Fodor sürgette a tanítóképzősök egészségtan oktatását, ami fontossága ellenére sokáig fakultatív tantárgyként, kevés óraszámban valósult meg. Kötelező tantárgyként csak 1928- ban jelent meg a tanítóképzőkben, heti 1 órában. A húszas évek közepétől öt évessé váló állami tanítóképzés az egészségtan tananyagát négy évre osztotta el, és az ötödik évben húsz órás egészségügyi tanfolyamokat kínált fel a hallgatóknak, például elsősegélynyújtás, baleset-megelőzés, csecsemőgondozás, házi betegápolás, a háború közeledtével légoltalom témákban. Nagy hangsúlyt kapott az oktatás-módszertani stúdium. A lányok egészségtani oktatásában központi helyet kapott a családvédelem, anyaságra való felkészítés és gyermeknevelés témája. Hangsúlyos lett a képzésben az egészségvédelem, közegészségügy, betegségmegelőzés, és az iskola-egészségügy. A tananyag igen sokrétű, amit viszont a kevés óraszám miatt csak nagy vonalakban lehetett átvenni. Az egészségtan tanárok képzésének másik vonulataként megjelentek az orvosok számára szervezett tanfolyamok. 1929-től indítottak 3 hetes népiskolai iskolaorvosi tanfolyamokat, de ez nem készített fel az egészségtan oktatására. 1933-tól az iskola-egészségügyi oktatás az egyetemek közegészségügyi tanszékére került, és egyúttal lehetővé vált a korábban népiskolai iskolaorvosi tanfolyamot végzettek számára, hogy kiegészítő előadások hallgatása és próbaelőadások tartása után megkapják a jogosítványt az egészségtan tanításához. A tananyag igen bőséges, az előadók köre népes volt, köztük a kor legkiválóbb szakemberei. A tanfolyamon elhangzott előadások tananyagát a Pázmány Péter Egyetem Közegészségi tanszéke 1933-ban könyv formában is megjelentette. Hiába rendezték állandóan az egészségtan tanári tanfolyamokat ezzel arányban nem nőtt az iskolaorvos egészségtan tanárok száma az iskolákban. Főleg az elemi iskolák nélkülözték az orvos előadókat. Az egészségnevelés a tanórákon kívül ifjúsági szervezetek keretében is folyt. Az 1863-ban létrejött Vöröskereszt magyarországi szervezetének munkáját az első világháború alatt a magyar iskolai tanulók is támogatták adományok gyűjtésével. Ebből alakult ki 1921. február 9-én a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. A szervezet sikerét jelzi, hogy tagjainak létszáma szépen gyarapodott: míg az 1921/22-es tanévben 103 csoport működött 2250 taggal, egy évtized múlva már 1033 csoport létezett 64.627 taggal és 1941-ben már 3926 csoport 210.494 taggal.79 Kiemelt szerepet kapott a szervezet életében az „egészségügyi propaganda-munka”. Az iskolai tanórákon szerzett elméleti ismeretet mélyítették tovább előadások, kirándulások, versenyek fonnájában főleg a személyi- és környezet higiéné területén. A vízvezetékkel nem rendelkező, főleg vidéki iskolákat mosdótálból, törölközőből, szappanból álló iskolai „mosdóállomások”-kai látták el, fürdőkádat vásároltak, „cipőtisztító állomást” szereltek fel. Bekapcsolódtak a legyek irtásába. Sok iskola általuk jutott mentőszekrényhez. Az ifjúsági 79 Hantos János: A Magyar Vöröskereszt 100 éve. Bp., Akadémiai K., 1981. 267.
