Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Józsa László: Betegségábrázolások bizánci (egyházi) műalkotásokon
JÓZSA L.: Betegségábrázolások bizánci (egyházi) műalkotásokon 25 Megállapítások A kórképek 90 %-a nem eredményez olyan eltérést, amely a beteg küllemét megváltoztatja. A fennmaradó egytized többsége a mozgászervek, vagy a felszín-közeli képletek (pajzsmirigy, emlő stb.) alaki, nagyságbeli eltérését okozza. Az alkotó a betegségeknek mindössze töredékét ábrázolhatta. Jóllehet USZPENSZK1J (2003) szerint ,yl realista művészet szabályai (perspektíva, anatómia, fény-árnyék ábrázolása, kompozíció stb.) nem vonatkoznak az ikonfestészetre, az ikonfestészeti kánon ilyen szabályokat nem ismer, hanem még ehhez hasonló fogalmakat sem ”, ennek ellenére, az anatómiai-morfológiai eltérések minduntalan feltűnnek a bizánci szakrális alkotásokon (is). A félezernyi műalkotás közel egy negyedén 124 alkalommal, 168 személyen (ugyanis néhányukon többféle is megállapítható) ismertem fel kórosat. A műtárgyakon több mint harmincféle élettani (terhesség, szülés) és kóros állapotot (bénulás), megbetegedést (ízületi gyulladás, golyva stb.), veleszületett rendellenességet, vagy anatómiai variációt tudtam kimutatni (7. Táblázat). Az egyedi sajátosságok azokban az apró megfogalmazásokban tűnnek ki, amelyeket az ikon egészét és mondandóját szemlélő gyakran észre sem vesz. A teljesség igénye nélkül megemlítem, a képeken látható személyek által viselt lábbelik sokféleségét. A mezítlábas szereplők mellett sarut, papucsot, bocskort, cipőt, csizmát hordók is feltűnnek. A hadfiak eltérő formájú és mintázatú sisakot viselnek (JÓZSA és FARKAS 2006). A haj, bajusz, szakáll viseletre vonatkozóan ugyanezen 500 alkotáson végeztem felmérésemet. Az értékelhető 1450 személy (712 férfi, 212 nő, 73 gyermek és 383 angyal) közül a nők frizurája a legváltozatosabb, mintegy tizenkilenc féle formát mutat. A férfiakon „mindössze” nyolcfajta haj formát különböztethetünk meg, (a kopaszságon kívül), ám ugyanolyan változatos az arcszőrzetük, mint a hölgyek frizurája. A sima, borotvált arctól a többféle bajusz és szakáll ábrázolásig sokféle variáció előfordul (JÓZSA 2012). POPOVA és mtsai (1996) arra hívják fel a figyelmet, hogy a szemrés alakja (vágása) milyen eltérő a Szűz Mária képeken. Ezek (az itt bővebben nem részletezendő) megfigyelések vezettek arra a megállapításra, hogy — minden tiltás ellenére — az alkotók élő modellekről készítették műveiket. Megerősíti ezt a feltételezésemet a sokféle arckifejezés (öröm, bánat, kétségbeesés, depresszió stb.), tekintet. Nem gondolok olyasfajta modellekre, mint ami a reneszánsz óta megszokott, de a környezetükben látott személyek vonásait, jellegzetességeit emlékezetükből (esetleg vázlataik alapján) örökítették meg. A testalkat megjelenítése. Az ábrázolt személyek nagyjából azonos termetűek, sem erősen kimagasló, sem törpenövésű nem fordul elő anyagomban egy eset, (a madárfejű törpeség) kivételével. A férfiak több mint fele (a remeték harmada) zömök, rövid nyakú, nagy, domború mellkasú, széles vállú, piknikus habitusú. Viszonylag kevesen vannak az atléta testalkatú férfiak (a nők között ilyen nem fordult elő), akiknek magas, arányos testet, fejlett izomzatot festettek. Gyakori az átmeneti atléto-piknikus habitus. A remeték többsége sovány, szikár, lapos, keskeny mellkasú, keskeny csípőjű, vékony izomzatú aszténiás küllemű. Több 14. századi festményen színesbőrűek (feketék) látszanak. A miniatúrákból, táblaképekből stb. az is kihámozható, hogy a férfiak 90 %-a jobbkezes lehetett, az írnokok, evangélisták jobb kezükben fogják a tollat, más eszközöket.
