Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
VARGA B.: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 17 történelmi kutatások irányát. Az új diszciplínák között a modem eszmetörténet-írás megjelenését, a mentalitástörténettel és legújabban (30-40 éve) az életmódtörténettel és a történeti antropológiával foglalkozó kutatások kialakítását találjuk. (Eltekintek most a keleti világban tért hódító marxista, és a nyugati világ neomarxista történelemtudományi irányzatainak elhelyezésétől ebben a tablóban. Esetünkben, az orvostörténelem terén ugyanis korlátozott hatást gyakoroltak.) A történeti kutatások során a dinasztiák/háborúk/forradalmak/nemzetek vagy a jog történetének feldolgozása, tehát egy alapvetően politikatörténeti szempontrendszer érvényesítése mellett, valamint a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatásokon túl más alapvető kérdések is felmerültek. Egyre nagyobb érdeklődést keltettek és keltenek azok a kérdések, hogy végül is hányán éltek elődeink egy-egy korszakban? Milyen életkilátásaik voltak? Mit ettek? Hogyan óvták magukat az időjárás ellen (s mellesleg milyen időjárás lehetett az egyik vagy másik korszakban)? Milyen betegségek sújtották őket? Kik és hogyan gyógyíthatták őket? Másfelől pedig, hogy mit gondoltak a természeti világról? Milyen racionalitás jellemezhette a számunkra irracionálisnak tűnő tudományos nézeteket? Mit gondoltak betegségről és egészségről? S hogyan viszonyultak a halálhoz? Alapvető változás volt ez a nemzetközi történelemtudomány tematikájában, amely sokáig jórészt elkerülte a továbbra a politikai történeti kánon megírására, vagy újraírására törekvő hazai kutatók nagy részének figyelmét. S mi több, ezen kérdések megválaszolásával egészen új értelmezései születtek meg az európai vagy az egyes országok történelmének. Magyarországon, hasonlóan a szovjet szféra számos más európai államához, ennek műhelyei a 70-es - 80-as évektől többnyire fnúzeumok, könyvtárak és apró tudományos társaságok lettek. Ahogy a mai történettudomány alapvető kérdései közé orvostörténeti szempontok is bekerültek, úgy mindez az orvostörténelem látószögének kiszélesedését hozta magával. A tudománytörténetre, a medicina fejlődésének elemzésére összpontosító kutatások mellett (amely nélkül persze magába omlana az egész tudományág) az egészséggel kapcsolatos összes társadalmi és kulturális jelenség is vizsgálat alá került, de legalábbis a kutatók igyekeznek elemzésüket minderre kiterjeszteni. Ennek az átalakulásnak az eredményeként a modern orvostörténeti gyűjtemények minden egészséggel kapcsolatos tárgyi anyagot gyűjteni kezdtek. A 20. század végi orvostörténeti múzeumok a medicina és az egészségügy történetét, mint kulturális jelenséget igyekeztek bemutatni, az egészség és a gyógyítás kultúrájának és az ehhez tapadó elképzeléseknek, hiedelmeknek, tudományos vagy laikus nézeteknek a történeteként. A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum ebben a folyamatban megalakulása óta az elsők között jár. A magyar orvostörténelem számára Antall József érdemei ennek a változásnak a felismerésében, és a múzeum adta lehetőségek gyors kiaknázásában álltak. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár A második világháborút követő szovjetizálás szélsőségesen radikális eszközökkel élt a magyar tudomány- és művelődésszervezés tekintetében. A társadalmi és szakmai egyesületek, egyházi iskolák, kórházak, rendek feloszlatási hullámának esett áldozatul a Királyi Orvosegyesület is, amelyet 1948-ban számoltak fel. Az egyesületi tagdíjakból felépített Szentkirályi utcai székházban először az Egészségügyi Dolgozók és Orvosok Szabad Szak
