Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Horváth Zsuzsanna: Dosztojevszkij epilepsziás tapasztalatai és epilepszia-ábrázolásai a mai neurológia tükrében
88 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217(2011) 4.1. Nathan Rosen: Freud esszéje Dosztojevszkij epilepsziájáról - átértékelés Freud esszéje, a Dosztojevszkij és az apagyilkosság 1928-ban jelent meg egy, A Karamazov testvérekről összeállított esszégyűjtemény bevezetőjeként. Freud 71 éves korában írta ezt az esszét, miután egy életen át foglalkozott a tudatalattival. Véleményét egészen az 1970-es évekig nem kérdőjelezték meg, néhány szakorvos és E.H.Carr brit történész kivételével [CARR, 1930], A 70-es években azonban egészen komolyan támadták, mégpedig két irányból. Szlavista szakemberek és neurológusok is foglalkozni kezdtek feltevéseivel. A szláv irodalmat kutatók, élükön Joseph Frankkd, olyan életrajzi tényeket kérdőjeleztek meg, amikre Freud a véleményét alapozta. Geir Kjetsaa, egy másik életrajzíró egyenesen azt mondta, hogy „Freud elmélete Dosztojevszkij hisztériás epilepsziájáról alaptalan”. [KJETSAA, 1987] John Bayley pedig 1988-ban azt írta, hogy „az orosz irodalom kutatói nem adnak többé hitelt a régi legendának, miszerint Dosztojevszkij apját a szolgái ölték volna meg és ez váltotta volna ki Dosztojevszkij epilepsziáját”. Nathan Rosen (University of Rochester) azonban minderre nem lát elég bizonyítékot és szerinte Freudot se cáfolta tételesen senki. A szlavisták feltevését szakorvosok (epilepszia-szakértők) is támogatták, a világhírű tekintély, Henri Gastaut vezetésével. Ezek a szakértők, miközben egymással is vitáztak Dosztojevszkij epilepsziájának természetéről, hogy tudniillik temporális lebeny epilepszia- e vagy generalizált, esetleg mindkettő, abban egyetértettek, hogy nem hisztériás, avagy mai szakkifejezéssel élve, nem pszichogén, tehát Freudnak egyáltalán nincs igaza. Úgy látták, hogy az író igazi, szervi eredetű epilepsziában szenvedett, amit vagy agyi sérülés okozott vagy öröklődés folytán jelent meg nála. (A 19. században az öröklődést tartották a meghatározónak). A szervi eredetű epilepszia az agy betegsége, ezért műszerekkel kimutathatóak az abnormális elektromos hullámok az agynak azon a részén, amely nem működik megfelelően. Freud azonban azt állította, hogy Dosztojevszkij epilepsziája nem organikus, hanem pszichés eredetű volt, (hisztéria) és mivel neurózis következménye, ezért nem is jelenhettek meg agyában kóros elektromos hullámok, vagyis nem volt mit mérni. Felfogása szerint a rohamok pszichésen determináltak, egy elviselhetetlen gondolat elfojtásából alakulnak ki, védelmi céllal. Freud szerint Dosztojevszkij rohamai az író „elviselhetetlen gondolatát” fejezték ki - elfojtott vágyát gyűlölt apja halálára. És amikor apját megölték feldühödött szolgái (ahogy Dosztojevszkij hallotta), akkor a tudatalatti vágy teljesült. A „családi legenda” szerint az író ekkor szenvedte el első epilepsziás rohamát. Rosen is úgy gondolja, hogy az író rohamai apja halálával kapcsolatos érzéseit fejezték ki, tehát az epilepszia és az apagyilkosság között igenis van összefüggés. Példaként hozza Szmergyakov (A Karamazov testvérek) kivételesen erős rohamát apja meggyilkolása után, azt firtatva, hogy vajon véletlen és jelentéktelen elemként került-e így a regénybe, netalán csak azért, mert szükséges a cselekményhez, mint ahogy azt E. H. Carr állította. A Sztrahov által, 1836-ban leírt rohammal kapcsolatban Rosen a freudi értelmezést idézi. „Freud szerint a roham elején átélt extázis (amit aurának neveznek) Dosztojevszkij örömét tükrözte, amit gyűlölt apja halálhírekor érzett: most végre szabad! Azonban az extázist zuhanás, sikoly, eszméletvesztés, rángógörcs, majd lassú és zavart észheztérés, depresszió követte. Emellett bűnösnek érezte magát, mintha valami nagy bűntényt követett volna el. Ezek a tünetek a büntetést jelezték, amit a felettes-énje szabott ki rá -felettes-énje, vagyis a
