Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Józsa László: A kórházi rendszer kialakulása a bizánci Birodalomban
Józsa L: A kórházi rendszer kialakulása a Bizánci Birodalomban 19 lommal a főorvos és osztályos orvosok végiglátogatták a betegeket és minden nap újból megvizsgálták pácienseiket. A kórházigazgató hetenként ellenőrizte az egyes osztályokat, illetve a betegek iratait. A főorvosi látogatásokon írták elő a gyógyszerelést, egyéb kezeléseket, valamint a diétát, ami eltérhetett a „normál” kórházi koszttól. Az ápolók állandóan a kórteremben tartózkodtak, az orvosok csak szükség szerint. Napközben rendszerint a betegágy mellett ült a felolvasó, vagy a pap, lelki vigaszt nyújtott, imádkoztatta a pácienseket, felolvasta és magyarázta a Bibliát, szentek életét taglaló iratokat, részt vett a lakosság minden rétegét érdeklő hitéleti vitákban. A kórházi osztályok személyzete A Pantokratórban a kezdetektől fogva, a kórházigazgatótól a szolgákig, kizárólag fizetett alkalmazottak dolgoztak, néhány munkatárs pap, vagy szerzetes volt, ám ők is rendszeres javadalmazásban részesültek. A kolostorok lakói csak a kórház adminisztrativ munkájában vettek részt. Valamennyi betegágy melletti dolgozót szigorúan büntették, ha elhanyagolták a pácienseket, nem törődtek a jajgatókkal. Ioannész Komnénosz rendelkezése nyomán drákói szigorral torolták meg, ha borravalót, hálapénzt fogadtak el - vagyis hálapénz is létezett már. A kapzsi, korrupt, nemtörődöm alkalmazottakat gyorsan elbocsátották, súlyosabb esetben büntető eljárás indult ellenük. A Pantokrator kórház abban (is) különbözött a többi xenontól, hogy az egész ellátó rendszert kivonták a pátriárka felügyelete alól, közvetlenül a császárnak voltak alárendelve. A pátriárka mindössze a káplánokat nevezhette ki. A Pantokrator alapító levelében foglaltakon felbuzdulva több vidéki és fővárosi gyógyintézet igyekezett kizárni a püspökök beleszólási jogát, ám arra is akadt példa (az ainoszi Koszmoteira xenon), hogy a császári felügyeletet kívánták lerázni. A Pantokratórban azonos munkacsapat egy-egy hónapig volt szolgálatban, a következő hónapjuk szabad, majd ismét egy havi munka következett. Jóllehet a fizetésüket évi egy összegben kapták, ezért félévi munkát végeztek. A xenon élén az igazgató főorvos (noszokomosz, vagy protarkhosz, vagy protomeritész) állt, aki felügyelte az orvosi kart és a gyógyító munkát, de nem avatkozott a gazdasági ügyletekbe. Osztályonként két-két főorvos (archiatrosz) váltotta egymást, csakúgy mint az orvosok (iatroi), alorvosok (hüpour- goi) és segédorvosok (periosszoi). A periosszoszt időnként segédorvosnak, máskor felcsernek, szakápolónak tekintik. A hüpourgosz embathosz-t szokták állandó (kinevezett, státuszban lévő) orvosnak, a periosszoszt pedig rendkívüli (állományon felüli) segédorvosnak fordítani. Ismerünk olyan adatot is, amely szerint az orvostanhallgatók töltötték be a periosszosz munkakört. MILLER (1985) azt írja, hogy az „embathosz” a végzett orvost, a „periosszosz” az orvostanhallgatót jelenti. A periosszosz orvosok látták el alkalmanként a beteg szerzeteseket, ami arra utal, hogy a mai szigorló orvosokhoz hasonló képzettségűek lehettek. A Pantokratórban jelent meg a bentlakó orvos státusza (periosszosz iatrosz), aki mindig kéznél volt, ha az ügyeletes nem tudta egyedül megoldani a nehézséget. A nő- gyógyászati osztályon két férfi főorvos mellett egy-egy orvosnő (iatriana) dolgozott. A négy hüpourgissza és két perissza, csakúgy mint a szolgák, nők voltak. Az orvosok között is szigorú alá- és fölérendeltségi viszony uralkodott. A hierarchia csúcsán a szolgálatos protomeritész (igazgató főorvos) állt, őt követte a két sebész főorvos, azokat a többi férfi osztály főorvosa, a sort a nőgyógyászat orvosai zárták. A Pantokrator alkalmazott „sérvmetszőt” (akiről semmi közelebbit nem tudunk), rész munkaidőben. Más kórházakban ettől
