Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE KÖNYVSZEMLE Dörnyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések. Harmadik kötet. Bécs: Egyetem és Josephinum 1729- 1848. Zebegény, 2010. Borda Antikvárium, 322 p., ill. 1769-ig hazánkban - a pécsi, óbudai, pozsonyi és egri kísérletek ellenére - nem létezett hivatalos orvosképzés, így a magyarországi és erdélyi orvosjelölteknek külföldön kellett diplomát szerezniük. A medikusok peregrinációjának fő iránya, különösen a 18. század közepétől, Van Swieten oktatási reformjaitól kezdve egyre inkább Bécs lett ( a magyarok által 1848-ig írt orvosdoktori disszertációk közel fele bécsi születésű). E, már Fraknói Vilmos, Schraud Károly óta kutatott, legutóbb pedig Szögi László által kiválóan feltárt bécsi peregrináció legkézzelfoghatóbb ho- zadékát kétség kívül a disszertációk jelentik. Minthogy Dörnyei Sándor orvosi disszertáció-bibliográfiájának két korábbi - jelen folyóirat hasábjain már ismertetett - kötetében az 1772 és 1848 között született nagyszombati, budai és pesti orvosi értekezések adatait közölte, kézenfekvőnek látszott, hogy sorozatát a leggazdagabb bécsi anyag feldolgozásával folytassa. A bécsi disszertációk feldolgozását az anyag terjedelme mellett az is indokolta, hogy Bécs kiemelkedő szerepe a magyar orvosképzésben a nagyszombati (1769), illetve a jogutód budai (1777) majd pesti (1784) orvosi kar megalapítása után sem szűnt meg - az 1876-os oktatási reformig a hazánkban működő orvosok többsége, sőt később is még jelentős része Bécsben vagy Becsben is tanult. Emellett az 1785-ben létesült katonaorvosi (pontosabban katonasebészi) akadémián, a Josephinumon szintén számos kiváló magyarországi származású vagy később hazánkban tevékenykedő szakember nyert képesítést. Az orvosdoktori avató értekezés (dissertatio inauguratis medica), noha műfajánál fogva többnyire túlságosan nagy tudományos értéket nem képviselt, fontos forrása nem csupán az orvostörténelemnek, hanem az egyetemes művelődéstörténetnek is. E disszertációk általában a vezető tanár (praeses) által meghatározott, többnyire a korra igen jellemző téma, a szakirodalom ismeretét bizonyítani hivatott feldolgozásából és a vizsgán megvédendő tézisek felsorolásából álltak. A bécsi disszertációk nyelve eleinte a latin, II. József idején a német, az 1810-esévektől pedig a német és/vagy a latin volt. Az értekezéseket gyakran értékes bibliográfiai fogódzókat nyújtó - olykor nemzeti nyelvű - ajánlások egészítették ki. A sorozat eddigi köteteinek tárgykörét könnyű volt meghatározni, hiszen e bibliográfiák a hazai orvoskar alapításától 1848-ig valamennyi, ezen az orvoskaron született doktori disszertációt felölelték. A jelen - valójában előzmények nélküli - kötet összeállításához azonban nem csak a „magyar” jelzőt kellett pontosan definiálni (a nem etnikai, hanem területi hovatartozást jelző Hungarus, Pannonus vagy Transylvanus kifejezésekről van szó), hanem a bécsi egyetemi anyagot a Josephinumon született doktori disszertációkkal, illetve a valamilyen szempontból magyar vonatkozású disszertációkkal is szükséges volt kiegészíteni. Ez utóbbi csoportba kerültek például a nem magyarországi medikus által írt, de magyar vonatkozású írások, vagy a nem magyarországi származású, de utóbb hazánkban tevékenykedő szerzők által írt disszertációk. Ebből is látható egyébként, hogy Dörnyei célja nem pusztán könyvészeti, hanem egyben orvos- és művelődéstörténeti értékű bibliográfia megalkotása volt. Összesen 616 leírást tartalmazó, annotált bibliográfiánk tehát hármas osztató, vagyis a szerzők abc-sorrendje háromszor indul újra. Előbb a magyarországi és erdélyi (+ partiumi, szlavonországi, fiumei, illetve a határőr-ezredek területéről származó) szerzők Bécsben megjelent munkái, majd a Josephinumon született értekezések, végül pedig a magyar vonatkozású munkák leírásai következnek. A számozás nem az előző kötet folytatásaképpen logikus 960-as, hanem ajobb elkülöníthetőség végett az 1001 -es számmal indul, hogy a második csoport az 1501 -el, a harmadik pedig az 1601-el kezdődjék. (Noha a szerző indokai érthetők, számomra ez a megoldás kissé túl csavarosnak tűnik.)
