Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)

KÖZLEMÉNYEK - Szentgyörgyvölgyi Gábor: "Delejezők" a 19. század második felében Magyarországon

154 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011) nagyobb, tágasabb rendelőről kellett gondoskodnia. Mivel nemzetközi téren is próbára akarta tenni tudását, Drezdában, egy magnetikus kórházban nyitotta meg rendelőjét. Nélkülözhetetlennek találta az idegek lefutásának tanulmányozását. így rövid idő után a drezdai kórház vezetését Koch kollegájára hagyta, ő pedig Budapesten Lenhossék profesz- szor anatómia előadásait látogatta. Gyógyító tevékenységét apósa Almásy gróf váci utcai palotájában folytatta, ahol időnként 8-10 orvossal állt a betegek szolgálatára. 1848-ban a kitört forradalom elől új sikereinek színterére Párizsba utazott. Reiner Bertalan szerint harminc szobás házat bérelt az Avenue Balzacon5. Csodás gyógyításainak híre nemcsak Párizst, hanem egész Európát lenyűgözte. Kuplékat énekeltek róla Párizsban, Berlinben, Pesten arcképével díszítették a kirakatokat. Barátjának tekinthette Bérangert, az idős Du­mas-t, Isaac Pereiret, Prosper Mérimée-t, Jules Janint, stb. Emil Proudhon zongoraművész termeiben pedig felolvasóesteket tartott a somnambulizmusról. A magnetizmusról írott könyvét két kiadásban is megjelentette: Magnetisme et magnetotherapie.(Paris 1853, I., 1854 II.) A két kiadást megelőzte egy lipcsei változat 1845-ben, ahol a szerző - többek kö­zött, - a vásárhelyi látó asszonnyal beszélget a filozófia és a morál legmélyebb kérdéseiről.6 Bár az orvos végzettségű Agai Adolf (Porzó) elmarasztalta a grófot zavaros magyarázatai­ért, mégis a világhírű hipnotizőrhöz, Hansenhez hasonlította egy vasárnapi levélben7. - Porzó elismerte a gróf önzetlenségét, a delejezés-hipnózis gyógyító hatásába vetett töretlen hitét. Gróf Szapáry Ferenc Oroszhegyi Szabó Józsa Delejező technikája három pilléren nyugodott. Először fejtől lábig szétnyitott ujjakkal, majd zárt ujjakkal húzta el a testfelszín előtt a kezét, mintegy imitálva a simogatást, azután ténylegesen ujjait a testfelszínre helyezve ismételte meg a felülről lefelé ható mágnesezést. Igazi újdonságot a technikája harmadik összetevője jelentette. Naponta alkalmazta az orvo­si masszázst! A magyar kenőasszonyoktól látta és tőlük sajátította el a mozdulatokat, amit a sámánok hite és népi gyógyítók keleties hagyományai tápláltak. Nyugat-Európában az or­5 Reiner Bertalan: Magyar kidtur-képek. Bp., 1891. 78. 6 Szapáry F.: Katechismus des Vital-Magnetismus ... Lipcse, 1845. 7 Porzó: Egy magyar Hansenről. Vasárnapi Újság, 1880. 11. szám, 170.

Next

/
Thumbnails
Contents