Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány. Orvosi közélet és nyilvánosság a 19. században
110 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011) az emberek nem leveleznek többé, mint a 18. században, a »társaság« csak árnyéka annak, a mi hajdan, egy szép világban volt, az ünnepek csak látni valók és nyerészkedési vállalatok, a vásárok tőzsdék; és ha a debreczeni civis politizálni akar, otthon marad és elolvassa az Egyetértést. ”J° - irta Ambrus Zoltán. Ambrus szavaihoz hasonló részletet akár Habermastó\ is idézhettünk volna. Ambrus Zoltán jól ismerte a maga korát és látta, elemezte a benne lejátszódó folyamatokat. A kisebb közösségek felbomlása, a meghitt, családias közvetlen kapcsolatok közvetetté válása, az üzlet előtérbe kerülése jellemezte a kort. Közvetítőként pedig ott van az újság, mintegy beékelődve a beszélgető, vitatkozó partnerek közé. Ez az olvasói attitűd természetesen érvényes volt az irodalmi, vagy a tudományos nyilvánosság területére is. Magyarországon egyébként a vitatkozó közönség megszerveződéséhez, munkálkodásához, majd pedig felbomlásához kapcsolható kérdéskör is magán hordozza a vegyülékesség, az egymásra- tolulás, a párhuzamosság jegyeit, de igen erőteljesen érzékelhetőek az egy időben jelen lévő ellentétes előjelű folyamatok, események hatásai is. 1867 után a nemesség átvonulva a politika színterére a polgárság számára részben szabadon hagyta a kulturális, irodalmi nyilvánosság területeit, az ide beáramló polgárság azonban gazdaságilag meglehetősen gyenge, kulturális „terveit” illetően pedig határozatlan volt. Újat nem kezdhetett már, csak folytathatta, amit a nemesség ráhagyományozott. Tette persze mindezt még gyakorlatlan, bátortalan mozdulatokkal, nem csoda, ha időnként ösztönzésre is szorult: „ Mint a nemzet új és frissen felbugyogó erőforrása foglald el helyedet a társadalomban és a politikában. Nem kell lerombolni a régi czímereket; de te hozd magaddal a munka modern czímereif,31 - szólította fel Beksics Gusztáv polgártársait a köz ügyeivel való foglalatosságra, egy a budapesti polgári körben 1885-ben felolvasott, majd később a Magyar Salonban megjelent írásában. Eddigre azonban szerte Európában és Magyarországon is, éppen az üzleti sajtó elhatalmasodásának nyomán, már megkezdődött a klasszikus értelemben vett, intimitáson, családiasságon alapuló polgári nyilvánosság fellazulása, majd felbomlása. Egyfajta álintimitást biztosítva, a nyilvánosság legfőbb orgánuma a sajtó lett. Érdekes módon a sajtó növekedésében a kortársak egy része a fejlődést magát és egyben a fejlődés további biztosítékát is látta. Ezt támasztja alá György Aladár írása, melyben a szerző a hatodik nagyhatalmat, a sajtót, olyan orgánumnak tartja, mely a legalkalmasabb lehet a kultúra közvetítésére nemcsak a művelt, hanem a még műveletlen rétegek felé is. A műveletlen rétegek felemelése nem kevesek szívügye volt, Sólyom Jenő arról értekezett, hogy a sajtó olyan eleme, eszköze a közművelődésnek, melynek hivatása a közönség képzése és a közízlés irányítása. Ennek érdekében már 1867 előtt megszülettek az első közművelődési lapok, melyek ismeretterjesztő és tudománynépszerüsítő feladatokat is elláttak. 1883-ban György Aladár még így ír a tudományos népszerűsítő irodalomról: „Nálunk csak elvétve szálának a regényeken s színműveken kívül, újabb külföldi művekről s tudományos vívmányok, az olyan sensationalis dolgokat kivéve, minők a telephon, phonograph feltalálása s a villamossági kísérletek, nem a napi sajtó, hanem csak az iskola útján jutnak a közönség tudomására. Mindez kétségtelen baj hiány; de olyan, a melyen könnyen lehetne segíteni. Nagy napilapjaink már is érzik ennek szükségét s időről időre, habár mégcsak mutató gyanánt, közölnek ismeretterjesztő, actualis jellegű cikkeket is. ”30 31 32 A helyzet azon30 Ambrus Zoltán: A hírlapírók és a közönség. In: Magyar Salon, VIII. kötet. 374-377. 31 Beksics Gusztáv: Polgári elem a magyar társadalomban. In: Magyar Salon. 1885. áprilisa. 44-56. 32 György Aladár: A hírlapok s a könyvirodalom hazánkban. In: Koszorú, 1883. április 15. 237-240.
