Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

KÖNYVSZEMLE 237 (sőt Schuster némelyik szóalkotásán még ö is változtatott: pl. a patikus neve Schusternél még „gyógyszeres", amiből Bugát a „gyógyszerész" szót kreálta) Dörnyei Sándor tehát evvel a munkájával egy hagyomány folytatója, amennyiben az 1827-1844 között magyarul írott és kinyomtatott gyógyszerészi értekezéseket, a hozzájuk kapcsolódó háttérinformációkkal egyetemben számba vette, és most az érdeklődők kezébe adta. A bevezetőből egyéb fontos és érdekes könyvészeti adalékot is megismerünk. A disszertációk a könyvtárak ritka, becses kincsének számítanak, mivel az eredetileg is feltehetően csekély példányszámban kinyomtatott, kis terjedelmű füzetecskék egy része elkallódott. Többségük természetesen megtalálható az OSZK-ban. egyharmada (33 db) az Ernyey könyvtár állományában van meg, de néhányról (7 db.) csak a bibliográfiai leírások alapján van tudomásunk. Dörnyey Sándor összeállításának tematikája a következő: a szerzők nevének abc rendjében közli az értekezések címlapfotóját, mellékelve a szerző rövid életrajzát. Az életrajzi adatok felkutatásához nem egyszer komolyabb kutatásra volt szükség, ugyanis többen közülük nem maradtak meg a gyógyszerészi pályán, sokuknak pedig ez volt az egyetlen nyomtatásban közreadott munkája. Az életrajzok alapját tehát az egyetemi anyakönyvi bejegyzések adták, illetve az egészségügyi személyzetre, vagy a gyógyszertárakra vonatkozó sematizmusok, összeírások, adattárak, utóbbiak azonban - köztudottan - minimális adatot tartalmaznak. Ugyanakkor örömmel bukkanunk később figyelemre méltó karriert befutó gyógyszerészek, sőt a magyar gyógyszerészet történetében szerepet játszó patikusdinasztiák egy-egy tagjának nevére is. Egy értekezést ad közre a kötet teljes terjedelmében: Koricsánszky Vilmos: Kénsavas rézagról (sulfas cuprici) és tiszta timagról (alumina pura). címü, 1835-ben megjelent munkáját. Hosszasan lehetne idézni a kötetből, szemezgetni a mai fülnek furcsa kifejezésekből: vizsgálni, hogy mi bizonyult időtállónak és mit vetett ki magából az élő, használt nyelv. Nyilvánvaló, hogy feledésbe merült az „etzetsavas szunyasztdék" (acetas morphinae) vagy az „elégedett sóskasavas hamag" (kali oxalicum neutrum), viszont szilárdan állta az idők kritikáját például a „tiszta tömény etzetsav" elnevezés. Az összeállítás hasznos kiegészítői: az időrendi táblázat, a név- és helymutató, valamint a felhasznált irodalom jegyzéke. A kötet külső megjelenésében is hagyományt őriz, hiszen kissé modernizált változatban a hajdani Gyógyszerészek Évkönyvének emblémáját mentette át a címlapra a grafikus. Azt kívánhatjuk mind a Gyógyszerésztörténeti Társaságnak, mind a gyógyszerészettörténet kutatóinak, a téma iránt érdeklődőknek, hogy az első kötetet mielőbb kövesse a sorozat többi tagja. Kapronczay Katalin Gaál Csaba: Anekdoták adomák, érdekességek különösen a (seb)orvoslás területéről (Nem csak orvosoknak!). Budapest, Medicina Kiadó Z. Rt., 2009., 341 p ., ill. A szerző nyugdíjas sebész, aki aktív időszakában nemcsak Magyarországon, de az Egyesült Királyságban és Németországban is hosszabb ideig dolgozott a szakmájában. Müve valóban arról szól, amiről a címe alapján szólnia illik: humoros történetek, érdekes esetek olvashatók benne tematikus fejezetekbe csoportosítva. A történetek kora az ókortól a 21. századig húzódik, a helyszínük pedig szinte az egész bolygóra kiterjed Európától Észak- és DélAmerikán át Délkelet-Ázsiáig. A legtöbbjük mégis idejét tekintve a 20. században, helyszín szempontjából pedig Európában, azon belül is vagy Magyarországon, vagy Németországban játszódik. Az itt leírt történetek valóban megestek. Alapvetően kétfélék lehetnek: az egyik típusnál az eset az érdekes, mint sebészeti probléma, a másiknál valamely híres személy, aki végezte vagy „elszenvedte" a műtétet. Ez utóbbi típusnál általában a neves szereplők találó megjegyzései, kommentárjai képezik a különlegesség forrását. A történetek a sebészek pályafutásának minden korszakát felölelik az egyetemi hallgatói időszaktól a kezdő orvosi státuson keresztül az osztályvezető főorvosi, illetve a kórházigazgatói posztig bezárólag. A szerző valóban humorosan, jó íráskészséggel tárja elénk a történeteket: a könyv „olvastatja magát". Egy-egy történet általában rövid, a terjedelmük a fél oldalnyit ritkán haladja meg. Az anekdoták egy részét a szerző a saját életéből veszi és maga fogalmazza meg, más részüket már kiadott művekből idézi a forrás gondos feltüntetésével. Ezek a forrásmunkák lehetnek magyar és idegen nyelvűek egyaránt. Az idegen nyelvųeket a szerző a legtöbbször a saját fordításában közli Olvashatunk itt különleges sebészeti problémákról, a sebészek „kasztjának" sajátos jellemvonásairól, kaphatunk tanácsokat arról, hogyan kell az orvos előtt szimulálnunk, ha azt akarjuk, hogy betegszabadságra küldjön minket, és bepillantást nyerhetünk egy-egy híres 20. századi magyar sebész különcségeinek világába. A humoros történetek hátterében felsejlik az a felelős-