Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KRÓNIKA — CHRONICLE

224 Comm. de Hist. Artis Med. 210—213 (2010) Csapláros Zsuzsa (1930-2008) Sok nagyszerű, felemelő gondolat hangzik el nap, mint nap az elmúlásról, szóképek, hasonlatok győznek meg bennünket a halál elkerülhetetlenségéről, adnak erőt a gyászolóknak, segítik a beletörődést, de valamennyi gondolatból kicseng, hogy a távozás után jelentős, sokaknak betölthetetlen űr marad vissza. Ezt érzem dr. Csapláros Zsuzsa, sokak nagyon szeretett Zsuzsájának ez év augusztus 28-án bekövetkezett váratlan halála kapcsán. Távozásával a magyar fogorvos társadalom, továbbá egy kis művészi alkotóközösség, egy szoros baráti kör vált pótolhatatlanul szegényebbé. Dr. Csapláros Zsuzsa 1930. január 9.-én született a Somogy megyei Kötcsén. Apja hat falu, ideértve Balatonszárszót is, nagytekintélyű körorvosa, aki leányának élete végéig mintaképe, imádott ideálja volt. A betegeken mindig önzetlen szeretettel segítő apa példáját követve, ő is orvos akart lenni, így amikor nem jutott be az orvosegyetemre, öt éven keresztül Balatonszéplakon, majd a budapesti Stomatológiai Intézetben fogtechnikusként dolgozott. Végre felvételt nyerve, 1958-ban a Budapesti Orvostudomány¡ Egyetem Fogorvos Karán kapott diplomát. Még az évben férjhez ment, majd Kaposváron, nyugdíjazásáig, a Somogy megyei kórház Rendelő Intézetében dolgozott. Működése során elindította a megyei fogszabályozási munkát, létrehozta a megyei protetikai szakfelügyeletet, protetikai szabadalmat nyújtott be, ezért elsőként az országban megyei protetikus főorvosi kinevezést kapott, mely funkciót nyugdíjba vonulásáig töltött be. 1989-ben sikeresen megvédett kandidátusi értekezésének címe: A temporo-mandibuláris díszfunkció patomechanizmusa, terápiája dentális vonatkozásban. Feltételezése, hogy az arcfájdalmak, facialgiák hátterében számos esetben az állkapocsízület hibás működése állhat, 700 fős beteganyagán bizonyítást nyert A díszfunkció kezelésével, harapás-korrekcióval, protetikai rehabilitációval a fájdalom végleg megszűnt, ill. jelentősen csökkent. E témakörben 14 dolgozata jelent meg a szaklapokban és számos előadása hangzott el fogorvos kongresszusokon. Kreativitását dicséri, hogy nem elégedett meg a protetikai rehabilitáció ismert eljárásainak alkalmazásával, hanem szabadalmával, a szárnyas fogsorelhorgonyzással e téren is merőben újat hozott. Eredményeinek elfogadtatásában nem volt könnyű dolga, a vidéki főorvost sok gáncsoskodás érte, Csak példamutató eltökéltsége, hite a tudományban segítette át a nehézségeken és az a harmonikus családi környezet, melyet gyógyszerész férje, testvére, orvossá váló leánya és később két unokája biztosított számára. Életének másik fele a művészeté volt. Veleszületett tehetséggel szobrászkodott, írt. 1975-től, megalakulásától, részt vett a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének (MOKK) szervezésében, kiállított, írásaiból felolvasott annak évi összejövetelein, majd e Körnek elnökévé választották. Történelmileg tudni kell, hogy a MOKK. annak a Magyar Orvostörténeti Társaságnak szekciója, mely olyan patrónusokkal büszkélkedhet, mint a Társaság volt elnöke, néhai Antall József és Vizi E. Szilveszter. Csapláros Zsuzsa nemcsak elnöke, de a szó nemes értelmében a lelke volt a közel 200 fös művészeti körnek. Munkája méltó elismerése a Zsámboky díj, mellyel az Orvostörténeti Társaság tisztelte meg. Az utolsó általa szervezett Balatonlellei konferenciát (szeptember 6-7.) sajnálatosan már nem élhette meg, de halála napján utolsó szavaival is annak sikerét kérte és a program az ő szellemi jelenlétében valóban eredményes volt, mert miképp Radnóti csodálatos versében írja: A test pihen vermében hallgatag, rögök nyugalmas sorsát éli lenn. szétoszlik, szomjas gyökér felissza s zöld lobogással tér újra vissza, törvény szerint! Őrizd Uram, a lélek útjait. Csapláros Zsuzsa örökre eltávozott, de szelleme bennünk, akik szerettük, tovább él. Donátĥ Tibor