Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Pásztor Emil: A koponya anatómiája - Anatomy of the Scull

Pásztor Emil. : A koponya anatómiája 107 nyából a szemüregbe jut. A nagy szárnyak a koponyaalap középső részét képezik, oldalt a halántékcsonttal ízesülnek, előre a szemgödör hátsó részét alkotják. Egyéves korban egyesülnek a nagy szárnyak a testtel. A test ürege a születéskor egészen apró, a teljes méretű üreg a pubertás idejére alakul ki. Vagyis az említett műtét kisgyermeknél nem végezhető. A koponya és egyben az emberi szervezet legkomplikáltabb csontja a halántékcsont (os temporale), amely a halló- és egyensúlyozó szervet is magába foglalja. A koponya alapját képezi a csont sziklacsonti, csecsnyúlványi és oldalsó pikkelyes része, amelyek együttesen képezik a külső hallójáratot. A koponya oldalára felterjedő pikkelyes rész egy vékony csontlemez, melynek belső oldalán lévő barázdában mélyen beágyazódva fut a középső kemény agyburki verőér. Ezt azért fontos tudni, mert ezen csont egyszerű vonalas törése esetén az említett verőér könnyen sérül és koponyaüri vérzés alakulhat ki. Rövid eszméletvesztés után a beteg magához tér és tünetmentes, de fél-, egy óra múlva Ųueidum intervallum) ismét eszméletét veszti, azonos oldali pupillája kitágul, kómássá válik. Ha ilyenkor azonnali műtéttel a vér gyülemet nem bocsátják le, az a beteg halálát okozza a nagyfokú koponyaüri nyomás, illetve az életfontos agytörzsi központok összenyomódása következtében. A halántékcsont piramis része a koponyaalapon közép felé beékelődik és a nyakszirtcsonttal illetve az ékcsonttal kapcsolódik. Közel a középvonalhoz az agyi fő verőér számára képez csatornát a koponyába való belépéshez. A csont felső felszíne a középső koponyaalapi árok része, rajta az agy halántéklebenyének tekervényei enyhe benyomat ként ismerhetők fel. A rostacsont (os ethmoidale) szabálytalan kocka alakú, a koponya alapján elől a szemüregek között és az orrüreg fölött helyezkedik el. Felső felszínén számos apró nyílás van a szaglóidegek számára, középen pedig egy kis lapos csont (crista galli) emelkedik elő, amelyen tapad az agyféltekék között hosszában elhelyezkedő kemény agyburki lemez {fa x cerebri). A csont lefelé álló lemeze a középső orrsövény képzésében vesz részt, a két oldalon lévő sejtrendszer az orr-melléküregek részét képezi. A rostacsont képezi a középső és felső orrkagylókat is. Születéskor a sejtrendszer még kicsi és gyengén fejlett, egyéves kor után indul az orrüreget elválasztó lemez és a kakastaréj csontosodása. A koponyatető elülső részét képezi a homlokcsont (os frontale), melynek függőleges hom oki része pikkelyszerüen elölről fedi a koponya üregét, szemüreg feletti része képezi s szemöldök és a homlok formáját. A csont vízszintes darabja az orr- és a szemüreget fedi. Ebben a részben a csontban egy üreg képződik, amely az orr- melléküregek rendszeréhez tartozik. A születéskor a csont még két darabból áll egy nyílirányú kapcsolattal, amely általában a nyolcadik évben csontosodik el teljesen. A homloküreg csak egy vagy kétéves korban kezd képződni a csontban, teljes kialakulása a pubertásban következik be. A koponyatető jelentős részét képezi a két falcsont (os parietale), amely kvadratikus, kagylószerüen görbült. Belső felszínén a halántékcsont felől folytatódik a kemény agyburki verőeres barázda. Felül középen, nyílirányban, az ellenoldali csonttal képez összeköttetést. Az arckoponya nagyobb csontjai a rágást szolgálják, a kisebbek az orr- és a szemüreg kialakításában vesznek részt. A kisebb csontok: az orrcsont (os nasale), az alsó orrkagyló (concha nasalis inferior), az ekecsont (vomer), a szájpadcsont (05 palatinum), a járomcson/ (os zygomaticum), a könnycsont (os lacrimare). A rágásban résztvevő csontok közül a felső állcsontnak (maxilla) tetraéder-alakú teste és négy nyúlványa van. A test falai az arcüreget (sinus maxillaris Highmore) fogják közre.