Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Varjassy Péter: Hunyadi Mátyás uralkodásának hazai orvostörténeti emlékei
62 Com m. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) válta. A középkor vége felé a Charitas fogalma megváltozott. Az egyénen túlmutató jótékonyság helyébe a humanitas lépett, azaz a hangsúly már nem az általános isteni és emberi szereteten volt, hanem áttevődött magára az emberre, a felebarátra. (SOMOGYI 1941) A városok és a jelentősebb mezővárosok már megalapításuktól fogva önállóan próbáltak meg gondoskodni egészségügyi szükségleteikről. A városok járványügyi és higiénés rendelkezéseket is hoztak, kórházakat és szegényházakat alapítottak a szegények számára, az ispotályok vezetésére világi papokat vagy ritkábban világi orvosokat alkalmaztak. A vagyonos polgároknak esetenként orvosok állhattak rendelkezésükre, de az átlagember nemigen jutott el orvoshoz. (DEMKÓ 1894, KUBINYI 2007) Bár a királyi és főúri körökben számos orvos megfordult, az ország falvai és városai ebben az időben csaknem ugyanúgy szűkölködtek a gyógyításhoz értő emberekben, mint az előző évszázadokban. A hazai orvosi irodalom kezdete is ehhez a korszakhoz kötődik. Magyar szerzőtől az eddig ismert legrégebbi orvosi mű, a latin nyelvű Tractatulus de regimine pestilencie (!) 1473 körül íródott. Szerzője a Bécsben tanult kódexmásoló, Aranyasi Gellértfi János. Gellértfi János csütörtökhelyen volt iskolamester (1462), majd Lőcsén, 1473-ban az ispotályos rend tagja lett. Az 1462-1473 között a Szepességben készített, főként teológiai tartalmú kódexének utolsó traktátusa szól a pestisről. A 14-15. században a pestistraktátus meglehetősen gyakori műfaj volt, a gyakran visszatérő pestisjárványok miatt állandóan időszerű volt. Ebből a korból mintegy 300 ismert. Az egyes szerzők ezeket másolták vagy kompilálták, ilyen kompiláció Aranyasi Gellértfi János fenti tractatidusa. Az általa másolt-összeállított értekezés Avicenna Canon medicinae címen ismert könyvének Johannes Jacobi által készített összefoglalása nyomán készült. Valószínűleg az 1456-os, vagy még inkább az 1466-os hazai pestisjárvány késztette arra Gellértfit, hogy ezt az értekezést megírja. Egy ország lényeges egészségügyi mutatója, hogy hány gyógyításhoz értő ember segíti az arra rászorulókat. A Mátyás korában tevékenykedő különféle népi gyógyítók, bábák, fűrdősök, füvesek számára vonatkozó adatok nem elégségesek pontosabb értékelésükhöz. Lényegesen jobban dokumentált azon magyar származású (akár határainkon kívül működő), valamint a Magyarországon megfordult, többnyire nem magyar származású orvosoknak és sebészeknek a névsora, akik Hunyadi Mátyás életében tevékenykedtek. Munkásságuk - a kornak megfelelően - igen sokrétű lehetett. Végezhettek egyházi, jogi, diplomáciai, irodalmi - és nem utolsósorban - orvosi tevékenységet. 69 nevet sikerült összegyííjtenem ehhől az időszakból, amely mintegy 50 évet ölel fel. A nevek, adatok bizonyosan tovább gyarapíthatók. Viszonylagosan nagy számuk azonban így is jelzi ennek az időszaknak anyagi és szellemi gazdagságát. Különösen éles a kontraszt, ha ezt a fenti adatot összevetjük a 18. század elejének egészségügyi viszonyaival. Mátyás halála után 220-240 évvel, a háborúk és belviszályok pusztította Magyarországon mindössze 47 képzett orvosdoktor működött. (GORTVAY 1953) Az értekezés végén külön összefoglalásban ismertetem ennek a 60 medicinae doctornak, valamint 9 chiritrgusnak a nevét és fontosabb adatait Infirmariumok és ispotályok - a 15. század végi magyarországi ápoló-gyógyító intézmények A középkori ispotályok nem a mai értelemben vett gyógyító intézmények voltak, legkevésbé jelenlegi kórházainknak feleltek meg. Többféle, mára már élesen elkülönült feladatnak kellett megfelelniük. Minden kolostorban, apácazárdában volt gyengélkedő, infirmarium. Ez az
