Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Józsa László: Fogápolás, fogbetegségek és fogászati beavatkozások az ókorban
52 Co nim. de //ist. Artis Med. 206—209 (2009) ja. A franciaországi Chantambre római-kori temetőjében 30. életévében elhunyt férfi koponyáján a felső, második kisőrlő helyén vasból készített műfogat figyeltek meg, amit a fogmeder csontja szorosan magába zárt (CRUBEZY és mtsai 1998). Az ókori Izrael és Júdea területéről nem került ugyan elő fogpótlás, ám feltételezhető, hogy ott is ismert lehetett. Erre utal a Talmud egyik passzusa, ami szerint a szombatot megelőző tisztasági fürdő előtt a protézist ki kell venni a szájból (FORRA1 2005). A római császárság korában szégyennek számított a gondozatlan, elszíneződött, vagy hiányos fogazat, amit főként a nők igyekeztek titkolni. Ha időnként sor került a hölgyek egyegy fogának kihullására, vagy eltávolítására, nyomban pótolták a hiányt. Az egy-két tagú pótlás beillesztése elnagyolt, rögzítettségük sokszor elégtelen. Horatius írta le, hogy egy előkelő hölgynek beszéd közben esett ki a műfoga. Martialis így gúnyolódik (Aelia dentata): „Úgy emlékszem négy fogad is volt, Aelia egykor. Tüsszögsz kétszer, s két pár esik áldozatul" (Tordai Éva fordítása). Nem is a szakirodalomból, hanem Juvenalis egyik szatírájából tudjuk, hogy használtak kivehető protéziseket: „...este leveszi fogait éppúgy, mint selyemruháit." Valószínűleg nemcsak fogászok készítettek műfogakat, hanem az olcsóbbakat készen is lehetett kapni Rómában (Martialis: Laeliához, ill A hamis költő)'. „Fogsorod és hajad vetted, Nem szégyen e tetted" (Gradsack Róbert fordítása). „ Vén Aegle se butább, kapott ivorból műfogsort, hiszi szép, s vadul vicsorgat" (Orbán Ottó fordítása). Lukillosz (Kr. u. 1. század) így gúnyolódik Pocsék üzlet című epigrammájában: „ Vettél műfogat és rúzst, tincset, kenceficéket. Ennyi az ára egy új maszknak is, elhiheted" (Csehy Zoltán fordítása). A római protézisek többsége kizárólag kozmetikai célt szolgált, rögzítettségük hiányos, nevetéskor, tüsszentéskor gyakorta kiestek a szájból. Az etruszk korból több, a római korszakból mindössze négy (jól rögzített, beépített) fogprotézist ismerünk. Róma közelében egy Kr.u. 1-2. századból való hamvasztásos urnasírban középkorú nő maradványaira bukkantak. Az alsó állkapocs töredékén (bár erősen károsodott volt) megfigyelhető a jobb centrális metszőfog pótlása amit aranydrótokkal rögzítettek a környezetben álló fogakhoz. A beültetett metszőfogat a fognyak magasságában átfúrták és a nyíláson vezették át a rögzítő aranyhuzalt. A behelyezett pótfog emberi fog, feltételezik, hogy az asszony eltávolított fogát helyezték vissza.
