Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

ADATTÁR — DOCUMENTS - Magyar László András: Spillenberg Dávid megfigyelései a kőrisbogarak ma-gyar népi gyógyászati használatáról (1670)

268 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) kanthariszról, ám csupán előkészítési módját írja le (Galénosz valószínűleg éppen tőle kölcsönözhette ugyanerről szóló szövegét). Dioszkuridész azonban a tarka, sárgásán csíkozott kanthariszt ajánlja - hogy azonban mire, az nem derül ki a fejezetből - vagyis itt biztos nem a Lylta vesicatoriáról, hanem valamilyen más lágybogár-fajról lehet szó. Az azonosítást nehezíti, hogy más rovarok teste is tartalmazhat cantharidint (pl. a Meloe cichorii, vagy a Mylabris cichorii F. teste is)

6. Plinius több mint tucatszor említi a cantharis gyógyhatásait, ő is elsősorban antidotumnak, vizelethajtónak tartja a rovart. A bérgyilkosokról és boszorkányokról (De sicariis et veneficiis) Sulla idején kiadott Lex Cornelia Rómában pénzbírsággal, számkivetéssel és vagyonelkobzással sújtotta azokat a gyógyszerkereskedőket, akik szalamandrát vagy cantharis-okat adtak el tisztítószer, azaz talán vizelethajtó-szer gyanánt (lastramenti causa). Az ókoriak közül - hogy láthassuk, milyen sikamlós talajon járunk, ha a kanthariszt azonosítani akarjuk - Plutarkhosz megjegyzése a legkülönösebb: szerinte a kőrisbogárban ölyan anyag található, amely saját csípését gyógyítja. Ez azért érdekes megállapítás, mert nem csak a kőrisbogár, hanem a többi Cantahridae családba tartozó rovar sem csíp.

7 Az ókori nem orvosi szerzők (Tacitus, Cicero, Ovidius, Valerius Maximus) a cantharist általában szintén méregként vagy méregellenes szerként emlegették, afrodiziákus hatásáról nem írtak, vagy legalábbis efféle megjegyzéseik nem egyértelműek. Érdekes módon az ókor végétől a 16. századig a cantharis orvosi használatára alig van nyugat-európai adatunk, sem a Lorschi Gyógyszerkönyv ben, sem Szent Hildegarden, sem a Hortus Sanitatisban nem szerepel az állat, csupán bizánci munkákban, arab szerzők latin fordításaiban bukkan föl olykor. A 16. században azonban - talán az ókori görög orvosi művek újrafelfedezésének és kiadásának hatására - a rovar újra megjelenik a színen. A Nürnbergi Gyógyszerkönyvtől (1592) egészen a 20. század közepéig - a British Pharmacopoea-ban utoljára 1952-ben - valamennyi gyógyszerkönyvben szerepel a cantharis, por, eszszencia, tinktúra, flastrom, kenőcs adalékaként egyaránt, sőt a homeopátiában is hamar megjelenik tinktúra formájában.

8 Az 1860-as években egyedül Franciaország évi 10- 12 ezer kilogramm kőrisbogarat „fogyasztott".

9 Javallatai közt elsősorban a vizelethajtás szerepel, ám a 16. századtól alkalmazták veszettség, vízkór (hydrops), hajhullás, kiütések ellen és afrodiziákumként

1

0 egyaránt. Az úgynevezett „Aqua Tofana", vagy a „Diavolini di Napolf nevű szerelmi bájital, vagy a franciák „bonbons a la Marquis de Sade" és „Pástillés galantes" nevezetű izgatószere szintén részben kőrisbogárból készült." Afrodiziákus használatának elterjedtségére bizonyíték, hogy Canthariden címmel J.G.Büschel tollából a 18. század végén még erotikus versgyűjtemény is megjelent!'

2 (

> A 20. századig többféle „cantharis" is forgalomban volt Európában a Lytta vesicatorián és a Meloe cichorii-n kívül. Az úgynevezett kínai cantharis fekete-sárga csíkos szárnyfedőjű rovar volt (Mylabris cichorii Fabr.), ám emellett használták a kelet -indiai kék-ibolyaszín cantharist (Lytta gigás Fabr.), illetve a perzsa cantharist is (Mylabris colligata Radt). Henkel: Waaren-Lexiconfür Droguisten. Apotheker und Kaufleute. Stuttgart, G.Weise, 1869. 18. 7 Plutarkhosz: Az isteni büntetés késlekedéséről. Ford. Salgó Ágnes. Bp., Helikon, 1985. 17. x Hartlaub , Carl Georg - Trinks, Carl: Reine Arzneimittellehre. Bd. 1. Leipzig, Brockhaus, 1828. 4 Henkel: Waaren-Lexicon für Droguisten. Apotheker und Kaufleute. Stuttgart, G.Weise, 1869. 18. 1(

1 Taberner, Peter: Aphrodisiacs - The science and the myth. London-Sydney, Croom Helm, 1985. 102-1 1 1. " Bilder-Lexikon der Kulturgeschichte. Leipzig-Wien, Verlag für Kulturforschung, 1928. Bd.l. 216. A 19. század végén a kanthariszt már nem használták afrodiziákumként. Blanchard, Raphael: Traité de zoologie médicale. Paris, Bailliére, 1890. 562. 1

2 Az afrodiziákus használatról bővebben: Bächtold-Stäubli, Hermann. - Hoffmann-Krayer, F.. (Hrsg.): Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. Berlin-New York, Walter der Gruyter, 1987. Bd.

4. 964-965.