Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány

24 Co nim. de //ist. Artis Med. 206—209 (2009) De az is tudnunk kell, milyen betegségek voltak hajdan, amelyekkel ma már nem kell bajlódnunk, és milyen újabb betegségek keletkeztek. Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a testi és fizikai megbetegedések milyen megnyilvánulásait ismerik most job­ban, melyekben nem ismerik az okait, megelőzését és gyógyítását. Világosan kell látnunk, hogy mi vár megvalósulásra, hogy az orvostudomány magasabb színvonalra jusson. Ilyen módszeres tárgyalásokkal kell összekapcsolnunk az orvosi és sebészi irodalmat, hogy a hallgatókban bármely kor újabb, kiemelkedő, igazinak tartott és hasznosnak bizo­nyult müvei mélyen nyomot hagyjanak..' n2 ) Lenhossék Mihály kari igazgató, országos főorvos Schöpf-Merei pályázatát 1835. au­gusztus 9-én pártolólag terjesztette fel az uralkodóhoz. A tervezetből mindenképpen kitűnik, hogy Schöpf-Merei új szemléletű, úgynevezett oknyomozó orvostörténelmet kíván előadni, amelyet leginkább összehasonlítónak lehetne nevezni, s ebben teljes mértékben követte a német pragmatikus orvostörténeti kutatási módszert. Ezt Lenhossék felterjesztésében a kö­vetkezőképpen magyarázza: „Az oknyomozó orvos- és sebésztörténet nagy fontosságú tudományág. Magába foglalja nemcsak az üdvös gyógyítás tudománya sorsának történeti áttekintését az ókortól egészen napjainkig, különböző orvosi iskolákat. Nézetek és idők f olyamán keletkezett sokféle véle­mények felsorolását, hanem egyúttal mindent a bírálat mérlegére tesz azzal a céllal, hogy lássák egyes írók és tudós testületek más-más korban milyen elméleteket alkottak, ezeket a gyakorlat és tapasztalás szentesítette, miben járultak hozzá az igaz és határozott tudomány megteremtéséhez és a gyógyítás nagyobb sikeréhez. De azt is vizsgálja, hogy térlek el a helyes úttól, és miképpen gátolták az ésszerű orvostudomány fejlődését. Arra is törekszik az oknyomozó orvos- és sebészettörténet, hogy ítéletet mondjon az időről időre született, tu­dományunkat értékelő felfedezésekről és a különböző betegségek sokféle megnyilvánulásai­nak gyógyítására ajánlott módszereiről... Mindezekből következik, hogy az egyetemi ifjúság az orvos- és sebészettörténet tanul­mányozásával arra fog jutni, hogy az ily módon szerzett ismeretekkel felszerelve, el tudja választani az igazat és a biztost a hamistól és a bizonytalantól, választani tud a helyes és a helytelen között. Az orvos- és sebészettörténetet ily módon megismerő tanulók az egész or­voslás fejlődését módszeresen látva, meggyőződhetnek arról, hogy az orvoslás üdvöt terem­tő művészetében egyetlen biztos, járható, a természet megfigyelése folytán kijelölt és a ta­pasztalat nyomán vezető út van. Erről talán soha nem fognak letérni, a káros áltudományo­kat pedig, melyekből elég sok van korunkban, meg fogják vetni.. " ,I J Az uralkodó Schöpf-Merei Ágostont hamarosan kinevezte az orvostörténelem rendkívüli tanárává, aki 1835 őszén meghirdette előadásait a hallgatóknak. Még ugyanennek az évnek a végén a gyermek- és női betegségek témájú tantárgy előadására is engedélyt kért, és egy­ben a rendkívüli tanári cím elnyerését is kérelmezte. Sajnos Schöpf-Merei 1843-ban lemondott az orvostörténelem rendkívüli tanári tisztsé­géről, és annak ellenére, hogy a tanári kar — tekintettel addigi tevékenységére - az or­vostörténelem tantárgy érdekében nem fogadta el beadványát, mégis önként abba hagyta az 2< ) Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Történeti Dokumentációs Szakgyűjtemény. 67.496.3.1-7. Kapronczay Károly -Csanád Vilmos: Schöpf-Merei Ágoston rendkívüli tanári pályázata 1835-36-ból. Comm. de Hist.Artis Med., 85 (1978). 137-149. Györy Tibor: Az orvostudományi kar története. Bp. Egyetemi Nyomda, 1936.

Next

/
Thumbnails
Contents