Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány
Kapronczay K. : Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány 19 A világháború után újjáalakult Oktatásügyi Minisztériumban - Wrzosekkel egy osztályon - az egységes lengyel egészségügy megszervezésében vett részt, közreműködött a közegészségügy intézményi rendszerének megszervezésében, bizonyos mértékben dolgozott az egyetemi ügyek területén is. Az oktatási törvény értelmében Szumowskit 1920-ban a krakkói egyetem orvosi karán az orvostörténelem nyilvános rendes tanárának nevezték ki, a kétszemeszteres tantárgyat heti 5 órában, vizsga kötelezettséggel adhatta elő. Az orvostörténelemmel egyidöben az orvosi filozófiát is előadta, illetve beépítette az orvostörténelem tananyagába az orvosi gondolkodás fejlődését, koronkénti alakulását. Az orvostörténelem tananyagának szerkezetét kronologikusan, iskolánként építette fel, főleg az oknyomozó és alapos kutatáson nyugvó ismeretanyag átadására összpontosított. Szintetikus módszerrel egyesítette az orvosi és a gyógyszerésztörténeti adatokat, a folyamatokat, az egyetemes fejlődésvonalat kívánta követni előadásaiban. Szumowski már az 1920-as évben a lengyel orvostörténeti közélet jeles személyiségeként volt ismert: egyik alapítója a Lengyel Orvostörténelmi Társaságnak, az Archiwum megalapításának kezdeményezője, sőt 1928-ban indítványozta - a román orvostörténeti társaság nemzetközi értekezletén - a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság megszervezését is. Szumowski jó előadó volt, előadásain nemcsak a tárgy hallgatására kötelezettek vettek részt, de úgynevezett „áthallgatással" foglalkozásain megjelentek a bölcsész- és természettudományi karok hallgatói is. Sohasem törekedett népszerűségre, tekintélyét alaposságával és emberségével vívta ki. Részben pedagógiai munkásságának köszönhető, hogy az egy félévben leadható óraszámát hatvanra, az egyéb orvostörténeti foglalkozások óraszámát húszra emelték fel. Legnagyobb jelentőségű munkája az 1934-ben kiadott könyve Az orvostudomány története. című. Ezt a müvet négy kötetben jelentette meg, és elsősorban egyetemi segédletnek szánta. Még 1928. október 5-én, a lengyel egyetemek orvostörténeti tanárait értekezletre hívták össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki az orvostörténelem tárgyköréből írt doktori disszertációk követelményrendszerére. Ezen az értekezleten bízták meg Szumowskit egy egységes orvostörténeti munka megírásával, ami a lengyel orvoslás múltját az egyetemes gyógyítás-történet és orvosi gondolkodás fejlődésének folyamatába ágyazottan dolgozza fel. Az anyaggyűjtésben és a periodizációban nagy segítségére volt Staniaslaxv Trebl ins ki, a vilnói egyetem orvostörténelem tanára, akinek halála után a munkát már egyedül végezte. A megírásnál felhasználta addigi kutatásainak minden anyagát. Könyvével didaktikai célkitűzéseket is meg kívánt valósítani, továbbá olyan kézikönyvet kívánt a hallgatók és a kutatók kezébe adni, amelyben az érdeklődők szintetizálva találják az orvostörténeti ismereteket az ókortól a legújabb időkig, az orvosi etika kérdésének alakulásával egyetemben. Az első kötet az ókorral (1930), a második a középkorral (1932), a harmadik és negyedik kötet (1934) az újkorral foglalkozott. A teljes anyagot - Herczeg Árpád fordításában és jegyzeteivel - 1939-ben a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat egy kötetben jelentette meg, magyar nyelven. 1938-ban - munkásságának elismeréseként - a Lengyel Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, valamint a párizsi, a brüsszeli, a bukaresti orvostörténeti társaság is. A második világháború kitörésekor a Jagelló Egyetem orvoskari dékáni méltóságát viselte. 1939. október 6-án a Gestapo - az orvostanári karral együtt - letartóztatta és a sachsenhauseni fogolytáborba hurcolta, csak 1940. február 9-én szabadult ki fogságából. Betegsége miatt ugyan nem vett részt a fegyveres ellenállásban, de az élettant oktatta a titkos földalatti egyetemen.
